Itt az új OSC-Újbuda: "Ennek a csapatnak ott kell lennie az élmezőnyben" - a legjobb négy a cél

A nyáron szinte teljesen megújult és megfiatalított OSC-Újbuda férfi vízilabdacsapata sajtótájékoztatón mutatta be a Nyéki Imre Uszodában új vezetőedzőjét, Varga Dánielt, szakmai tanácsadóját, Cseh Sándort, illetve új igazolásait is.

Mint ismeretes, tavasszal a főszponzorát is elveszítő OSC-től a Vasashoz szerződő Vad Lajost a játékosként olimpiai bajnok és vb-aranyérmes, a Ferencvárostól Varga Dániel váltotta az újbudaiak kispadján. A Szolnokkal Bajnokok Ligáját nyerő Cseh Sándor - szövetségi munkája mellett - szakmai tanácsadóként érkezett, de Varga új stábjában az ugyancsak olimpiai bajnok kapuslegenda, Kósz Zoltán is szerepet kap segéd-, illetve kapusedzőként.

 

De nem csak a szakmai stáb, hanem a játékoskeret, sőt, a szponzori háttér is megújult (a MOL is beszállt a támogatók közé), nem változott viszont az a tény, hogy Újbuda önkormányzata továbbra is kitart a csapat mellett, nem véletlenül szerepel majd az együttes OSC-Újbuda néven a következő idényben.

 

- A Nyéki Imre Uszoda a kerület nagy jelentőségű intézménye, és nagyon fontos az is, hogy otthont ad a csapatnak. Köszönöm az OSC-nek, hogy tovább öregbíti Újbuda hírnevét, nagyon bízom a csapat sikerességében, eredményeiben. Elvitathatatlan az, ami eddig történt, de bízom benne, hogy a mai, történelmi jelentőségű esemény után még jobb lesz minden. Becsey Péterrel, az OSC-Újbuda klubigazgatójával egyeztettünk és úgy gondolom, a beszélgetésünk nagyon jó irányba indult el. Számunkra nagyon fontos, hogy a tömegsport, a szabadidősport és az utánpótlásnevelés jelen legyen Újbudán, erre pedig az OSC-nél is minden lehetőség adott, mint ahogy adott ahhoz is, hogy az eddigi eredményességét folytathassa a csapat - nagyon szurkolunk is ennek! - mondta Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere az együttműködés kapcsán.

 

(Fotók: Tücsök György, Újbuda)

 

Cseh Sándor szakmai tanácsadó a csapat újjáépítésének részleteiről és a célokról is beszélt a sajtótájékoztatón.

 

- Akkor keresett meg az OSC, amikor a klub egy egészen új irányba indult el. Alapvetően nem volt még játékosa és edzője sem a csapatnak. Nem az volt az első és legfontosabb cél, hogy bajnokesélyes csapatot rakjunk össze, hanem hogy életben maradjunk. Újbuda a főváros egyik legnagyobb kerülete, rengetegen járnak ide vízilabdázni és az OB I-ben is nagy hagyományai vannak már a klubnak. Azt éreztem, hogy a helyezéstől függetlenül az itteni szakmai munkának tovább kell folytatódnia. Varga Dániel lett a vezetőedző, Kósz Zoltán a segédedző, majd nagyon gyorsan csapatot kellett építenünk. Egy elég jó és fiatal keret alakult ki, amelyben minden egyes játékosnak nagyon nagy motivációt kell, hogy jelentsen, hogy itt játszhat. Ahogy járom az országot a szövetségi munkám kapcsán, azt látom, hogy picit túlzóak az elvárások a csapattal szemben, de én mindenkit óva intenék ettől. Ennek a csapatnak ott kell lennie az élmezőnyben, a négy közé kell jutnunk a bajnokságban, de ezért nagyon meg kell majd küzdenünk. Ha ez sikerül, akkor nyilván mindenki ellen győzelmi céllal kell a medencébe szállni, de ez egy nagyon fiatal csapat. 2-3-4 játékoson kívül nem játszottak még az élmezőnyben - mondta Cseh, hozzátéve, hogy nem a vezetőedző szakmai feletteseként dolgozik majd a klubnál, inkább "csak" segíteni kívánja Varga munkáját az edzéseken is. 

 

- A következő bajnokság nagyon kiszámíthatatlan, talán még soha nem volt ilyen. A Ferencváros és a Szolnok a felsőházban nagyon stabil, ki merem jelenteni, hogy talán meg is előzik képletesen a többieket. A Vasaról még kevesebb az információnk, de nagyon erős csapata lesz, de úgy gondolom, hogy körülbelül egy szinten lesznek az OSC-vel. Emellett nagyon megerősödött a Honvéd és a BVSC is. Nekünk azonban annak kell lennie a célnak, hogy a bajnokságban és a kupában is eljussunk a négy közé. Ott pedig már nüanszokon múlik majd az éremszerzés - mondta az OB I-es mezőnyről a szakmai tanácsadó. 

 

 

Az új szakvezető, Varga Dániel elsőként köszönetet mondott az OSC-nek és vezetőinek - így Becsey Péter klubigazgatónak -, illetve a támogatóknak is, hogy lehetőséget és bizalmat szavaztak neki az újjáalakuló csapat élén. 

 

- Ugyanígy köszönettel tartozom a játékosoknak, akik a támogató szándékukat azzal fejezték ki, hogy az OSC csapatához igazoltak. Mert minden egyes játékos tudta már, amikor igent mondott a klubnak, hogy én leszek az edzőjük. Azóta, immáron ötödik hete keményen edzünk, ez mondható az edzői filozófiám egy részének is. Tétmeccsünk még nem volt, a hétvégén, Szegeden kezdjük meg a szereplésünket a Magyar Kupában, de ezek csak a kezdeti lépések. Lesznek majd győzelmek és nehezebb időszakok is, akkor lesz majd fontos, hogy hogyan reagál, hogyan dolgozza fel ezeket a stáb, az edzők, a vezetőség, a támogatók és a közönség. 

 

Kósz Zoltán segéd- és egyben kapusedző elmondta, hogy bár a korszakos egyéniség, a szerb Branislav Mitrovic két év után elment az OSC-től, de a magyar válogatott Lévai Márton maradt, aki szerinte legalább azon a szinten dolgozik és képes teljesíteni, mint volt csapattársa, és szerinte a kapusokon nem fog múlni a csapat teljesítménye, szereplése.

 

 

Az együttesnél maradt kulcsember, a magyar válogatott Erdélyi Balázs amellett, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lett a csapatkapitány, arról is beszélt, hogy az első és fontos feladat az együttes új és felismerhető arculatának, karakterének, a csapatszellemnek a kialakítása lesz.

 

- Fiatal a csapat, ezért nekünk nem a statikus, hanem inkább a pörgős játékstílus kedvez majd, sok úszással. Jól ismerjük Varga Danit, játszottunk is együtt, tudjuk előre, mire lehet tőle számítani - azt mondjuk nem mondom, hogy ennyire kemény edzésekre számítottunk tőle... Jó a kapcsolat a csapat és közte, jó irányba haladunk, és nagyon pozitívan látom a jövőt – nyilatkozta a kapitány.

 

Egy másik Európa-bajnok (és világbajnok), Hárai Balázs, az életkora alapján második legrutinosabb játékos szerint a mostani OSC tele van fiatal és motivált játékosokkal, de idő kell ahhoz, hogy összeálljon a csapat és hogy kiderüljön, pontosan mire képes.

 

- Akár már ebben az évben nagyon jól elsülhet az egész és akár egy érem is összejöhet – mondta a centerklasszis.

 

Az ugyancsak válogatott Manhercz Krisztián emlékeztetett arra, hogy mindössze hét-nyolc játékos maradt a tavalyi keretből, ezért nekik, az idősebbeknek többet kell vállalniuk és példát kell mutatniuk a fiatalabb pólósoknak.

 

Az OSC-Újbuda a sajtótájékoztatón bemutatta következő idénybeli keretét és az új igazolásokat is.  Dévai Kristóf ügye az egyetlen, amely még nem zárult le teljesen, őt az OSC szerződtetni kívánja a Vasastól, de még nem zárultak le az egyeztetések.

 

Az OSC-Újbuda kerete a 2020/2021-es idényre:

 

Kapusok: Lévai Márton, Dévai Kristóf (átigazolása még nem zárult le)

 

Mezőnyjátékosok: Manhercz Krisztián, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Tóth Márton, Salamon Ferenc, Tóth Kristóf, Bundschuh Erik, Várnai Kristóf, Sziládi Kristóf, Dala Döme, Csacsovszky Erik, Burián Gergő, Almási Patrik

 

- DG - 

 

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA