Kiosztották a Papp László ösztöndíjat

Idén összesen 20 fiatal nyerte el a Papp László Sportolói ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a versenyeken. A Kerület Hete rendezvénysorozat egyik állandó programján a kerületi vezetők köszöntötték a sportolókat.

„A sport minden olyan fegyverrel felruházza az embert, amellyel boldogulni tud az élet harcaiban. Megtanít küzdeni valamiért - tisztességes módon, a szabályok betartásával. A fairplay üzenetét hordozza magában a sport.” – fogalmazott Simicskó István az Önkormányzat dísztermében tartott ünnepségen. A honvédelmi miniszter ismertette az eddigi fejlesztések és a beruházások leglényegesebb elemeit is kiemelve a futókörök és az iskolai sportpályák korszerűsítésére irányuló intézkedéseket. Hoffmann Tamás a Papp László ösztöndíj jelentőségét emelte ki a beszédében. Szerinte nagyon fontos, hogy minden fronton támogassák a jó tanuló, jó sportoló diákokat, hiszen ők azok, akik példaként szolgálhatnak a jövő nemzedékének. „Az élsport nagyon sok terhet ró nemcsak a gyerekekre, hanem a családokra is, hiszen időt, energiát és nem utolsó sorban rengeteg pénzt kell áldozniuk rá. A díjak átadásával köszönetet mondunk a fiataloknak a kitartásukért, egyben igyekszünk enyhíteni a családok költségterhein is.” – fogalmazott a polgármester. Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Kft. ügyvezetője a kerületben megvalósult fejlesztéseken túl a jövőbeni beruházásokról is beszélt. Idén karácsonykor jégpálya fogadja majd a Bikás parkba érkezőket, 2018 első felében pedig újabb futókört adnak át, amely a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium közelében valósul meg. Kocsis Sándor kezdeményezésére hét évvel ezelőtt jött létre a Diáksport Támogatási Alap, amely a kerületi oktatási intézmények sportéletének ösztönzésére szolgál. Idén a korábbi éveknél is nagyobb összeget, összesen 16 millió 200 ezer forintot biztosított az Önkormányzat a kerületi iskolák számára. Az iskolák elismerése után két testnevelő is polgármesteri dicséretben részesült, majd az ösztöndíjasokat köszöntötték. Idén összesen 20 fiatal kapott Papp László ösztöndíjat, köztük számos ifjúsági és felnőtt, európa-, illetve világbajnokkal.
 
Bragmayer Zsanett Zita már kilencedik alkalommal nyerte el a díjat. Az U23 korcsoportú triatlon versenyzőnek legfőbb célja, hogy kijusson a tokiói olimpiára. Mint mondja, nagyon hálás a kerületnek a támogatásért és ha teljesül az álma, akkor nemcsak magyar, hanem újbudai színekben indul majd az ötkarikás játékokon.

 

KA

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA