Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 22. szerda, Gerzson

Megkezdődött a 60 felettiek versenye

Vidám hangulatban telt a Válassz Sportot Újbudán 60 felett versenysorozat első napja november 9-én, amelyen 3 különböző sportágban tehették próbára magukat a jelentkezők. Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. rendezvényén az asztalitenisz volt a legnépszerűbb.

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. igyekszik minden korosztály számára versenyzési lehetőséget biztosítani, ezért indított hagyományteremtő szándékkal a 60 felettiek számára versenysorozatot. Kora reggel a Nyéki Imre Uszodában gyülekeztek a különböző úszószámokba nevezők, akiket a barátok és a családjuk kísért el. A vállalt táv végén mindannyian boldog, elégedett mosollyal néztek fel a medencéből. A lelátóról pedig még az utolsónak beérkezőt is lelkesen biztatták.

 

A rendezvény első napján az asztalitenisz bizonyult a legnépszerűbb sportágnak. Hat asztal körül versengtek a párok órákon át az Érem utcai Sportcsarnokban. Azok bizonyultak a legkomolyabb ellenfélnek, akik egykor egyesületi keretek közt játszottak, de azok is remekül szórakoztak, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeztek.

 

Este a sakkórák élénk kattogásával zárult a nap. A szokásos kézfogást követően szenvedélyesen vetették bele magukat a játékba a versenyzők, és hol hamarabb, hol csak hosszas töprengések után álltak fel az asztaltól. Akik előbb végeztek érdeklődve figyelték a szomszédos asztaloknál zajló izgalmas partikat.

 

Minden versenyző regisztrációs csomagot kapott a nevezésnél. A különböző kategóriák első három helyezettje pedig dobogóra állva vehette át a megérdemelt ajándékokat. A fődíjért zajló verseny tovább folytatódik szombaton, november 12-én teniszbajnokság és futóverseny keretében. Aki több versenyszámban is indul és kiemelkedően teljesít, elnyeri az „Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka” címet, és egyúttal értékes, két fős wellness csomag boldog tulajdonosa lehet. A fődíjak átadására az összesítést követően külön rendezvény keretében kerül sor.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.