Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Pályázati felhívás kulturális projektek megvalósítására

2020július2413:45
»
2020augusztus1418:00

A pályázat beadási határideje: 2020. augusztus 14. (péntek)

Pályázati felhívás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata

2020. évi KULTURÁLIS PROJEKTEK megvalósítására pályázatot ír ki

20 millió Ft keretösszegben a pályázó igényének megfelelően
elő- vagy utófinanszírozással


A pályázat célja:

Újbuda Önkormányzat területén megvalósuló professzionális kreatív és kulturális projektek támogatása, melyek gazdagítják a XI. kerület kulturális sokszínűségét.
Hitvallás:

Újbuda Önkormányzata állást foglalt abban a tekintetben, hogy a 2019-2024-es időszakban az egészségügy, a klímavédelem és a kultúra kiemelt területei lesznek a kerület fejlesztésének. Ennek megvalósítása érdekében a kerület vezetése egy kulturális pályázati konstrukció létrehozása mellett döntött. Célunk, hogy a piaci körülmények között megvalósuló kulturális tevékenységek mellett támogassuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek egyfelől a meglévő kulturális tevékenységek színvonalát fenntartják, másfelől tovább színesítik a kínálatot.


Pályázók köre:

  • Pályázat benyújtásra jogosult:
  • a XI. kerületben bejegyzett vállalkozások, melyek alapító okiratában kulturális tevékenység, vagy azt támogató tevékenység szerepel
  • kulturális alaptevékenységű civil szervezetek
  • kulturális tevékenységet végző egyéni vállalkozók
  • Pályázat benyújtására NEM jogosult:
  • pártok, pártalapítványok, pártok részvételével létrehozott civil szervezetek
  • szakszervezetek
  • egyházak
  • közalapítványok
  • központi költségvetési szervek
  • magánszemélyek
  • jogi személyiség nélküli nonprofit szervezetek
  • önkormányzat tulajdonában álló cégek


Tevékenységek:

  • Támogatható tevékenységek:
  • időszakos művészeti projekt
  • kiadvány, könyv
  • kulturális események, fesztiválok
  • több alkalomból álló rendezvény, rendezvénysorozat
  • Nem támogatható szervezetek, tevékenységek:
  • a pályázata nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt célnak
  • az a pályázó, amely a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett
  • felszámolás vagy csődeljárás alatt áll
  • nem rendelkezik magyarországi adóazonosító számmal
  • pályázati anyaga bűncselekmény elkövetésére buzdít, vagy a tevékenység uszításra alkalmas
  • a tevékenység egy burkolt demonstráció
  • a projekt megvalósítása kisebbségek (nyelvi, etnikai, stb.) vagy más nemzetek méltóságának sérelmével jár
  • kiskorúak védelmének törvényi követelményeibe ütközik


Igényelhető támogatás összege:

    • A pályázat keretösszege: 20.000.000 Ft
    • A kért támogatás minimum összege: 100.000 Ft
    • A kért támogatás maximum összege: 1.000.000 Ft


Megvalósítási időszak, lokalizáció:

A projekt kezdete: 2020. 09.01

A projekt vége: 2020. 12.31.

A megvalósítás helyszíne: Budapest XI. kerület közigazgatási területe


Pályázati feltételek

    • Pályázat benyújtásának határideje: augusztus 14. (péntek)
    • Egy pályázó maximum 1 pályázatot adhat be.
    • Hiánypótlásra lehetőség nincs.


További tudnivalók és beadandó dokumentumok:

Részletes pályázati felhívás

Pályázati adatlap

Költségvetési tábla

Címkék: