Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 28. péntek, Valéria

Városrészek Közötti Futás 2016

Bár az időjárás idén nem volt kegyes, mégis sokan vállaták, hogy teljesítik a kitűzött célt a Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futáson, amit Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezett meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 12-én szombaton.

A rutinos futók számára nem jelenthet gondot sem a napsütés, sem a hideg vagy a csapadékos időjárás. Ez alól a legkisebbek sem jelentettek kivételt, hiszen sok egykor intenzíven sportoló szülő gondolta úgy, hogy ezek az alkalmak teszik lehetővé gyermekük számára, hogy megtapasztalják a versenyzés élményét. A közös bemelegítést követően a már megszokott hagyományok szerint 11 óra 11 perckor dördült el a rajtpisztoly és megkezdődtek a különböző korosztályoknak kiírt versenyek. – Nagy öröm számomra, hogy ilyen rossz időben is sokan eljöttek futni. Ilyenkor érzi az ember igazán, hogy érdemes folytatni ezt a szép hagyományt, és érdemes volt a Bikás Park felújításával ilyen szép környezetet teremteni hozzá – mondta Hoffmann Tamás polgármester.

 
Csere Gáspár, olimpikon, a BEAC hosszútávfutója is kilátogatott az eseményre, hogy biztassa az egyesületébe járó fiatalokat. 10-12 évesen ő is többször indult a Városrészek Közötti Futáson. Véleménye szerint fontos átélni a versengés örömét, hiszen ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy valakiből később jó versenyző legyen.

 
A diákok nem csak magukért, hanem a sulijukért is futottak. Azok az iskolák, amelynek a tanulói a legmagasabb létszámmal vettek rész a Városrészek Közötti Futáson külön díjazásban részesültek. Az úgynevezett tömegesítési verseny részeként a Kelenvölgyi Általános Iskolából érkeztek a legtöbben, őket követte a Teleki Blanka Általános Iskola és a Grosics Gyula Sport Általános Iskola.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.