Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 17. szerda, Rudolf

Hírek: Életminőség

Stratégiai megállapodás az életminőség javításáért

Stratégiai megállapodást kötött Újbuda Önkormányzata kerületi vállalatokkal és civil partnerekkel azért, hogy az esélyegyenlőségi és családbarát szempontrendszerek, a felelős gondolkodás minél inkább beépüljön a kerület, a hivatalok, a vállalatok életébe. A cél nem más, mint a kerületben élők és az itt dolgozók életminőségének javítása, a hátrányos helyzetben lévő, nehézségekkel küzdő emberek szempontjainak fokozottabb figyelembevétele.

Influenza: hamarosan kapható lesz az oltóanyag

A jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón.

Nem mindegy milyen szén-monoxid mérőt használ!

Ahogy a tűz, úgy a szén-monoxid érzékelésére is van eszköz, amelynek használata életeket menthet. A hatósági vizsgálatok alapjan azonban sok a problémás termék a magyar boltokban - derül ki a Pénzcentrum cikkéből.

Csirkehúsos bébiételt hívott vissza a dm

Pürésített csirkehúsos bébiételt hívott vissza a dm-drogerie markt, mert nem zárható ki, hogy kék fóliadarabkák kerültek a termékbe - tette közzé honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Köszönet az időseknek

Október 1-jén, az önkormányzat idősek napi központi rendezvényén Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte az újbudai nyugdíjasokat a Fővárosi Művelődési Házban. A kerület vezetői átadták az Újbuda időseiért elismerő címeket is.

Okoseszközök kisgyermekkorban

Szeptember 25-én a B32 Galéria és Kultúrtérben tartottak konferenciát arról, hogy milyen hatással van az okoseszközök használata a kisgyermekekre. A Családbarát Újbuda Program eseményét Molnár László alpolgármester nyitotta meg.

Autizmussal élők ellátását segíti Újbuda

Tizenkét, 18 éves kort betöltött, autizmus spektrumzavarban szenvedő személy számára alakította ki a nappali ellátás feltételeit Újbuda Önkormányzata a Fejér Lipót utcában, az Újbudai Szociális Szolgálat Kelenföldi Szociális Ház telephelyén. Ez kapcsolódik ahhoz a több száz milliós beruházáshoz, amely a többi épületrészben már lehetővé tette a pszichiátriai betegek és a halmozottan sérültek nappali ellátását.

Családbarát kezdeményezések

A Családbarát Újbuda Program 2013-ban indult uniós társfinanszírozású program (45 millió forint), amelynek keretében az önkormányzat a kerületben működő civil szervezetekkel és vállalkozásokkal együttműködve azonosított, illetve jelenleg is koordinál munka és magánélet összehangolását elősegítő intézkedéseket.

Első helyen a családok a kerületben

A kerület több mint nyolcéves szakmai munkáját honorálta Családbarát Önkormányzat díjjal a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, amely a programok mellett a családokat segítő, a munka és a magánélet egyensúlyát megteremteni hivatott intézkedéseket is elismerte. Mindehhez szükség volt a civil szervezetek, kezdeményezések támogatására, valamint a szülők, a pedagógusok, a szakemberek véleményének figyelembevételére is.

Felméri a lakosság egészségi állapotát a KSH

A lakosság egészségi állapotáról gyűjt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptember 16. és december 16. között. Magyarországon az Európai lakossági egészségfelmérésre (ELEF) 2019 őszén harmadik alkalommal kerül sor. 510 településen több mint tízezer, véletlen mintavétellel kiválasztott lakos válaszát várják. Az adatok lehetőséget nyújtanak európai összehasonlításra is.

Új diagnosztikai és terápiás műszerek a Szent Imre Kórházban

Új diagnosztikai és terápiás műszereket kapott a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház. A dél-budai intézmény számára az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásából 3 milliárd forintot jut, ebből 2,5 milliárd orvostechnológiai eszközei fejlesztésére. Az eszközök bemutatásán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is részt vett.

Oldalak