Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Gazdaság

Ígéretes ötletek Újbuda Startup pályázatán  

Ígéretes ötletek Újbuda Startup pályázatán

Sok a vállalkozó kedvű, innovatív gondolkodású fiatal a kerületi campusokon – derült ki Újbuda Startup pályázatán. A bírálóbizottság kiválasztotta a legígéretesebb pályamunkákat, januárra hívják össze a második körbe jutottakat.

Szénszünet lesz majdnem minden egyetemen  

Szénszünet lesz majdnem minden egyetemen

A karácsonyi ünnepek alatt 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését – derült ki a Napi Gazdaság által a hazai felsőoktatási intézmények körében készített összegzésből.

Kétszáz fiatal kap állami támogatást vállalkozás indításához  

Kétszáz fiatal kap állami támogatást vállalkozás indításához

Kétszázan kapnak 3-6 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban. Az érintettek a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretéből részesülnek, az erről szóló értesítéseket már átvették a nyertesek.

Újbuda is nyer a budapesti távfűtési rendszer korszerűsítésével  

Újbuda is nyer a budapesti távfűtési rendszer korszerűsítésével

Csaknem félmillió háztartás fizethet kevesebbet a távfűtésért a Főtáv és az Alpiq közös beruházásának köszönhetően. A lakótelepeket összekötő vezetékek kiépítésével létrejön egy egységes dél-budapesti hálózat, amely megteremti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között. A projekt költsége 18 milliárd forint.

Villámrajtot vett az autista munkatárssal a Kockacsoki  

Villámrajtot vett az autista munkatárssal a Kockacsoki

Az újbudai csokoládémanufaktúra úgy veszi fel a versenyt a legjobb minőségű kézműves csokigyártókkal, hogy közben a társadalmi felelősséget szem előtt tartva autizmussal élő munkaerőt alkalmaz. Emellett gyakornoki programot is indított, ahol munkatapasztalatot szerezhetnek az átlagosnál több akadállyal szembesülő emberek.

Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat  

Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat

Nagyvállalati kategóriában a Regio Játékkereskedelmi Kft. Üzleti etikai díjat kapott. Az üzleti élet ma már rangossá vált díját 15 éve alapították, az etikus üzleti magatartás, a társadalmi felelősségvállalás elismeréseként.

Megváltoznak a postai csekkek január 1-től  

Megváltoznak a postai csekkek január 1-től

Januártól a postai csekkeken is megjelennek a QR-kódok, amelyek segítségével otthonról is ki lehet fizetni a számlákat – mondta Kovács Zoltán, a Magyar Posta Zrt. ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettese a Kossuth rádióban.

Újbudán található a tíz legdrágább lakótelepből három  

Újbudán található a tíz legdrágább lakótelepből három

Mintegy 18 százalékkal csökkent az eladott lakótelepi lakások átlagára Magyarországon az ingatlanpiaci válság óta. A legolcsóbb és legdrágább lakótelepek átlagárai között ötszörös a különbség, Budapesten akár 350 ezer forintot is fizetnek egy kisebb lakás négyzetméteréért. A leginkább értéktartó panelek Újbudán vannak.

Átvették elismerésüket a családbarát vállalkozások is  

Átvették elismerésüket a családbarát vállalkozások is

A Kerület Napján, november 11-én vették át Családbarát Újbuda Vállalkozás elismerésüket a díjazott kerületi vállalkozások. Idén az IBM Magyarországi Kft., a Bakosfa Kft. és a Vadászos Kkt. kapta azt, ők jogosultak két évig a Családbarát Újbuda Vállalkozás logó használatára is.

A Bartók Udvar minden irodája bérlőre talált  

A Bartók Udvar minden irodája bérlőre talált

A dél-budai Bartók Udvar irodaházban a közelmúltban írtak alá 3000 négyzetméterre bérleti szerződést. Ezáltal az irodakomplexum elérte a 100 százalékos telítettséget. Az Infogroup jövő évi tervei között szerepel a Bartók Udvar következő ütemeinek fejlesztése.

Nem árt odafigyelni a lakásbiztosításra  

Nem árt odafigyelni a lakásbiztosításra

Bár egy év alatt 13 százalékponttal csökkent, továbbra is 41 százalékos azon lakásbiztosítások aránya, amelyeket több mint öt éve kötöttek. Eközben a lakások 29 százalékában történt jelentős változás (elsősorban korszerűsítés, illetve hozzáépítés), ám a biztosítást csak ezeknek az eseteknek a háromnegyed részében igazították az új körülményekhez – derül ki a Genertel legutóbbi, a lakásbiztosítási piacot célzó felméréséből.

Ígérik, senki nem esik el a pályázati lehetőségtől  

Ígérik, senki nem esik el a pályázati lehetőségtől

Az informatikai rendszer túlterheltsége miatt nem lehet jelentkezni az energiahatékonysági pályázatra. A kialakult helyzet végleges megoldásán dolgoznak a szakemberek, ha kell meghosszabbítja a kitűzött határidőt a szaktárca.

A sárga csekk "eltűnik" a postákról  

A sárga csekk "eltűnik" a postákról

Januártól már nem kell Postára menni a sárga/fehér csekkek befizetéséért: a szolgáltatóknak QR-kódot kell nyomtatniuk a csekkre. Aki mégis a postán adja fel a pénzt, 2015 első felétől végre annak sem kell készpénzfelvételi díjat fizetnie egy egyszerű kártyás fizetés után.

Bizonytalan időre szünetel a kazáncsere-pályázat  

Bizonytalan időre szünetel a kazáncsere-pályázat

Bizonytalan időre felfüggeszti a kazáncsere-pályázatok befogadását a lakossági fűtéskorszerűsítési pályázatot kezelő Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. Ezt a rendszerben jelentkezett műszaki problémákkal magyarázza honlapján a társaság.

Oldalak