Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Kultúra

Játékos kézművesség a Duna Palotában  

Játékos kézművesség a Duna Palotában

A Magyar Kézművességért Alapítvány a Belváros egyik legszebb neo-barokk épületében, a Duna Palotában mutatja be nyári országos kiállítását. A hivatalos megnyitón, július 21-én díjazták a legjobb alkotásokat.

Jövőbeli városok  

Jövőbeli városok

Július 2-án nyílt meg Kerekes Gábor Future Cities – Jövőbeli városok című kiállítása az Újbuda Galériában. A művész, bár festő szakon végzett, nem fest. Annál szívesebben kísérletezik: az utóbbi időben papírkollázsokat készít hulladékból. Az újrahasznosítás, a hulladékokból való építkezés alapvető része művészi ars poeticajának.

Befejeződött „A magyar nyelvért” emlékdíjak idei átadása  

Befejeződött „A magyar nyelvért” emlékdíjak idei átadása

Az Újbuda Önkormányzata által 2012. november 11-én alapított „A magyar nyelvért” emlékdíjakat idén harmadik alkalommal adták át a Kárpát-medencében található testvértelepüléseken, Adán (Délvidék), Benén (Kárpátalja), Kézdiszentléleken (Erdély), Marosvásárhelyen (Erdély) és Nádszegen (Felvidék).

Hat társulat a FAL-on  

Egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Csontváry Művészeti Udvarház: május végén rendezte meg a Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválját (FAL), ahol hat független modern társulat állhatott színpadra egy-egy darabbal.

Van-e benne muzsika?  

Van-e benne muzsika?

Töretlen sikerrel, immár 6. alkalommal rendezték meg június 10–14. között a főváros hat helyszínén a Budapest Folk Festet a Fonó szervezésében. A nép- és világzene ünnepe nyárindító és szezonzáró is volt egyszerre a zeneház életében.

Készülnek a múzeumok a huszadikai éjszakára  

Készülnek a múzeumok a huszadikai éjszakára

Június 20-án ismét lesz Múzeumok Éjszakája, amikor egy jeggyel annyi múzeumot lehet végigjárni, amennyit csak bele lehet sűríteni egy éjszakába. A felnőtt belépő ára 1500 forint, a gyermekeké 600 forint.

Sikeres évadot zárt a Karinthy Színház  

Sikeres évadot zárt a Karinthy Színház

A következő szezonban a Csalogány-család, A bolond lány valamint A nadrág című darabot is műsorra tűzi a Karinthy Színház. A most lezárult évad előadásai harmincezernél is több színházrajongót vonzottak.

Véget ért a kulturális évad  

Az iskolai vakációval egy időben a kulturális szervezetek is nyári szünetet tartanak, de ez persze nem jelenti azt, hogy közben ne zajlanának az események.

Ünnepel a Fonó  

Ünnepel a Fonó

Huszadik születésnapja alkalmából nagyszabású koncert- és táncházi sorozattal, díjátadóval ünnepel a Fonó Budai Zeneház. A klub és a lemezkiadó nyitása óta fontos szerepet tölt be a magyar népzenei, világzenei és jazzéletben.

Szerdától vasárnapig tart a Budapest Folk Fest  

Idén hat helyszínen rendezi meg a Fonó Budai Zeneház a nép- és világzene fővárosi ünnepét. A koncertek a Fonóban, az A38 hajón, a Kobuci Kertben, a Hagyományok Házában, a Nagytétényi kastélyban és a Budatétényi Rozáriumban lesznek.

Oldalak