Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 23. vasárnap, Béla

Hírek: Oktatás

Ingyenes nyelvi felkészítő a Diplomamentő program sikertelen vizsgázóinak  

E-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamra jelentkezhet a Diplomamentő program minden olyan résztvevője, aki - a próbálkozások ellenére - eddig még nem tudott nyelvvizsgát szerezni, ám a külön kérelemre, decemberi 31-ig meghosszabbítható végső határidő lejártáig számot adna tudásáról.

Idén is megünnepelték a Bölcsődék Napját  

Hatodik alkalommal tartották a Bölcsődék Napját Újbudán a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szokás szerint, idén is öt kisgyermeknevelő részesült polgármesteri dicséretben.

Sulibüfé egészségesen?  

Sulibüfé egészségesen címmel hirdetett rajzpályázatot az Újbudai Pedagógiai Iroda, melynek ötletgazdája Király Nóra egészségügyért felelős alpolgármester volt. A díjátadóra az önkormányzat tárgyalótermében került sor április 13-án.

Kelenvölgyben versenyeztek a kerületi legjobb matekosok  

Csaknem száz újbudai iskola ötödikes és hatodikos diákja vett részt a fővárosi matematika verseny kerületi fordulóján, amelyet a Kelenvölgyi Általános Iskolában tartottak. A megmérettetésre évek óta sor kerül, mivel a tehetségtámogatás az önkormányzat egyik fontos feladata.

Itt a katasztrófavédelem utánpótlása?  

Láthatósági baseball sapkát, biciklire szerelhető egészségügyi csomagot, oklevelet és kupát vihettek haza a Kamaraerdei Ifjúsági Park rend-és katasztrófavédelmi akadályversenyén részt vett felsősök és középiskolások.

Digitális technika segíti a petős gyerekek  

Sérült gyermekek nevelését támogató digitális módszereket és eszközöket mutattak be április elején a Pető András Főiskola EKPMI Gyakorló Általános Iskola és Kollégiumban. A program célja az volt, hogy a gyerekek megismerjék a digitális technika lehetőségeit, illetve később otthon is használják azokat.

Jönnek az okostantermek  

A virtuális tér az oktatásban is megjelent, az eszközök adottak, a rájuk szabott tananyagot kell fejleszteni, hogy minél szélesebb körben lehessen használni a kütyüket. Újbudán újabb okostantermek átadását tervezi az önkormányzat.

Pedagógiai Napok Újbudán  

A gyerekek, gyerekek…, avagy a megismerésük és fejlesztésük lehetőségei címmel zajlott az idei Újbudai Pedagógiai Napok március 3–17-ig tartó rendezvénysorozata. Újbuda Önkormányzata, az Újbudai Pedagógiai Iroda és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Budapesti XI. Tankerülete által szervezett esemény megnyitóját a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartották.

A Víz Világnapját ünnepelték az őrmezei iskolások  

Akadályversenyen vettek részt az Őrmezei Általános Iskola tanulói a Víz Világnapja alkalmából. A gyerekek minden állomáson más kérdésre kerestek választ, a feladványok a vízhez, illetve a környezetvédelemhez kapcsolódtak.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Nyitott házak hétvégéje a Duna mentén  

A rakpart a témája a Budapest100 nyitott házak idei rendezvénynek, amelyen Duna parti épületeket lehet megtekinteni a Rákóczi hídtól az Árpád hídig húzódó csaknem 10 folyamkilométeren. A programot április 22-23-án rendezik, “sétálva, villamossal, vagy bringával igazi kaland mindkét partot végigjárni és közben a házakba is benézni”- állítják a szervezők.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.