Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hírek

Rangos nemzetközi díjat kapott a műegyetem professzora  

A világ legnagyobb, gépészmérnököket tömörítő szervezetétől, az ASME-tól kapott elismerést Stépán Gábor, a BME GPK tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja és vezető kutatója. A díjazott Houstonban vette át a kitüntetést és előadást is tartott az ASME kongresszusán.

Megnyílt az adventi vásár az Allee mellett  

Minden különösebb hírverés nélkül megnyílt az Allee mellett a szokásos helyen az adventi vásár. A bódék nagy része már üzemel, hátrébb, a Váli utca felé eső szakaszon még hétfő este is dolgoztak a bodegák összeállításán - olvasható az ittlakunk.hu oldalon.

Ülésezett a képviselő-testület  

Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete november 19-i ülésén támogatta Liskány Csaba r. alezredes kinevezését kapitányságvezetővé, új elismerő címet alapított „Újbuda környezetének védelméért” címmel, megalkotta az Idősügyi Koncepciót, kiterjesztette a gyermekek bölcsődébe, óvodába szállításakor igénybe vehető díjfizetés nélküli várakozás időtartamát, illetve szankcionálási lehetőséget vezetett be a közösségi együttélés alapvető szabályait megsértőkkel szemben.

Színes retro-programokkal jubilált a Gazdagréti Közösségi Ház  

Három évtized anyagából válogatott fotókiállítással, retro partyval és Tudáspróbával emlékezett meg Gazdagrét lakóközössége a helyi közösségi ház 30 éves működéséről. Az egy hétig tartó programsorozaton nyílt órákkal várták a házban működő tanfolyamok, klubok iránt érdeklődőket.

Makovecz–emléktáblát is koszorúztak a Héttorony Fesztiválon  

A zene, a történelem, az építészet és a kultúra összefonódásának jegyében Makovecz Imre születésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek a november 5-20. között zajló Héttorony Fesztiválon. Az építész egy Villányi úti épületben élt és alkotott, amelynek falán tábla is felívja a figyelmet a ház egykori híres lakójára.

Hangépítész kapta az első Makovecz Imre-díjat  

Kiss Ferenc népzenész, hangépítész, a magyar nép- és világzene egyik legjelentősebb zeneszerzője, a Héttorony Fesztivál szervezője, az Etnofon Zenei Társulás vezetője kapta az első Makovecz Imre-díjat. Az első alkalommal megítélt elismerést november 20-án adták át a neves építész születésnapjának 80. évfordulójára emlékező Héttorony Fesztivál gálaestjén a Zeneakadémián.

Jól szerepeltek a Koroibosz RSE karatésai Törökországban  

Hatalmasat lépett előre a Koroibosz RSE, miután a karate egyesület több versenyzője is szerepelt egy törökországi világversenyen októberben, amelyen 28 ország 1500 versenyzője vett részt. A WSF stílus Világ Kupa és Európa bajnokság nívós és elismert megmérettetés a küzdősportok világában.

Három kötet a magyar történelem sötét korszakáról  

A XX. század második felének tragikus eseményeit dolgozza fel hiánypótló módon az a három kötet, amelyet az Éghajlat kiadó a Gellért Szálló zenetermében mutatott be november 19-én. A magyar történelem iránt érdeklődő polgárok beszélgethettek, dedikáltathattak a szerzőkkel.

Új nyílászárók a Műegyetem Járműgépészeti épületén  

Európai Uniós támogatással korszerűsítették a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Járműgépészeti épületét. A munkák során kicserélték az épület külső nyílászáróit. A felújítás összköltsége 40 millió forint volt, amelyet teljes mértékben az Európai Unió Kohéziós Alapjából és a hazai központi költségvetésből finanszíroztak.

Napsütötte Újbuda - Sas-hegy felett az ég  

Szerencsés helyzetben vannak az újbudaiak, hiszen számos budapesti kerülethez képest kedvezőbb, enyhébb időjárási viszonyok között élhetnek. A közeli hegyek és dombok – egyebek mellett a Sas-hegy – gyakran megfogják a közelgő zivatarfelhőket, így míg máshol szakad az eső, itt hét ágra süt a Nap. A friss levegőnek és a Sas-hegy kőzeti adottságainak köszönhetően Újbuda növényzete is különleges.

Oldalak