Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

Hírek: Színes

Este 8-ig tartanak nyitva a budapesti strandok  

A budapesti strandok péntektől visszavonásig a szokásosnál egy órával tovább, este 8 óráig lesznek nyitva - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH).

Tisztavatás a nemzeti ünnepen  

Augusztus 20-án reggel, katonai tiszteletadás mellett, a Himnusz közben ismét felhúzták a nemzeti lobogót a Kossuth téren, ahol az avatásra felsorakozott honvédtisztek letették esküjüket. Az ünnepen a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter mondott beszédet.

Figyeljen kedvenceire a tűzijáték idején!  

Az augusztus 20-i tűzijáték veszélyeire figyelmezteti a kutyatartókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálat (FÖRI), amely szerint az állatok eltűnésének megelőzésére a kutyatulajdonosok felelős gondoskodására és körültekintésére van szükség.

Játszóteret festett az Animal Cannibals  

Láncreakció keretében újul meg a sasadi Beregszász téri Bohócos Játszótér. Novák Katalin szakállamtitkár június közepén hirdetett önkéntes felújítási akciót, amelybe ezúttal az Animal Cannibals együttes tagjai csatlakoztak. A gyerekek közösségi terét Király Nóra alpolgármesterrel együtt csinosították.

Sziget: nő, anya, feleség, munkatárs  

Egy nő lehet egyszerre jó munkatárs, jó anya és jó feleség – egyebek között ez derült ki a Spin-Off Klub Sziget Fesztivál Civil Falujában tartott pódiumbeszélgetésén. A társalgók Király Nóra Újbuda alpolgármestere és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár voltak, akik mindketten több gyermeket nevelnek.

Megkezdődött az ünnepi tűzijáték rakétáinak telepítése  

Megkezdődött az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték rakétáinak telepítése - jelentették be a szervezők hétfőn Budapesten, a Citadellánál tartott sajtótájékoztatón. Idén új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek majd fel tűzijátékot a pirotechnikusok.

A Spin-Off Klubnak is kell egy hét együttlét  

A Sziget Fesztivál civil falujába költözött egy hétre az Újbudai Spin-Off Klub. A helyszínen egy sátorban várja a csapat az érdeklődőket, délutánonként előadásokat és beszélgetéseket tartanak, továbbá bárki kitöltheti a vállalkozási kvízt, illetve a vállalkozói önértékelési tesztet.

Jazz este a Bikás Parkban  

A Schweppes JazzMobil tagjai és Veres Mónika Nika koncerteztek augusztus 12-én este a Bikás Parkban. A zenélő kisbusz járja augusztus valamennyi hétvégéjén járja Budapest utcáit, a profi zenészek mindig máshol szórakoztatják a járókelőket.

Sziget - Manu Chao, az Editors, Goran Bregovic a fesztivál első napján  

Mások mellett Manu Chao, a Bastille, az Editors, az UNKLE, Kovacs, Vinai, Goran Bregovic és a Margaret Island ad koncertet a Sziget fesztivál pénteki napján. A Civil faluban megtalálható a B32 Galéria és Kultúrtérben működő Spin-Off Klub sátra is, ahol inspiratív beszélgetésekbe kapcsolódhat a nagyérdemű.

Sziget: kerülje el a dugót, menjen tömegközlekedéssel  

Az idei Sziget fesztivál egyik leginkább várt eseménye lesz a barbadosi énekes világsztár, Rihanna koncertje a rendezvény nulladik napján. A fellépők között lesz a Parov Stelar, Jake Bugg, a Movits! és Buika is. A városban sokfele kell dugóra számítani, ezért induljon időben a koncertre!

Idén is lesz Magyar Ízek Utcája  

Idén is megnyitják a Magyar Ízek Utcáját a nemzeti ünnep alkalmából augusztus 20-21-én a budapesti Clark Ádám tér és a Döbrentei tér között.

Hét közepén indul a Sziget Fesztivál  

Szerdán a mínusz egyedik nappal megkezdődik a Sziget fesztivál. Idén Rihanna koncertje iránt legnagyobb az érdeklődés, de olyan sztárok is fellépnek, mint Manu Chao, a Muse, David Guetta, Sia, a Chemical Brothers, valamint Noel Gallagher. Az eredetileg a kerületből, az Orlay utcából indult fesztiválra kitelepül a B32-ben működő Spin-Off Klub is.

Oldalak