Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kiállítás a légszennyezésről a XI. kerületben

Újbuda   |   2012, március 6 - 16:46
Nyomtatóbarát változatSend by email

A részecskeszennyezés veszélyeiről és a lehetséges megoldásokról nyílt ma kiállítás a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban. A kiállítást rendező Levegő Munkacsoport a kisméretű szállópor (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programjának fontosságát mutatja be az önkormányzati képviselőknek és érdeklődőknek azért, hogy elősegítsék a program végrehajtását.

A kiállítás megrendezését a XI. kerületi Önkormányzat támogatta annak érdekében, hogy a helyi lakosság képet kapjon róla: milyen sokrétű feladat a szállópor-szennyezés visszaszorítása, és hogy ők maguk mit tehetnek ennek érdekében. Ilyen lehetőség a tömegközlekedés és kerékpár használata az egyéni gépjármű-közlekedés helyett, valamint az energiafelhasználás csökkentése az épületekben. Ez utóbbi érdekében sok esetben javítani kell a szigetelést és korszerűsíteni a fűtőberendezéseket. Nagyon fontos, hogy olyan anyagokkal és olyan módon fűtsenek, ami alacsony porkibocsátással jár. Fontos felhívni a figyelmet, hogy műanyag és egyéb hulladék égetése rendkívül egészségkárosító és jogszabályba ütközik. Az avarégetés helyett - ami már szintén tiltott a fővárosban - pedig a komposztálás ajánlható.

"Bízunk abban, hogy a kerület lakói megértik a mielőbbi cselekvés szükségességét, és a mindennapjaikban is környezettudatosabb módon élnek, valamint erre biztatják embertársaikat is" - jelentette ki a kiállítás megnyitóján Kerékgyártó Gábor kabinetvezető-helyettes.

Magyarországon évente 16 000 ember veszti idő előtt az életét a levegő részecskeszennyezése (PM10) miatt. Továbbá több mint 10 millió napot töltünk évente betegen a finom porként belélegzett különféle káros anyagok miatt. A rendkívül apró méretű szemcsék elsősorban a közlekedés - mindenekelőtt a dízeljárművek -, a fűtés és az ipari tevékenységek következtében kerülnek a levegőbe. A részecskeszennyezés - amit szálló pornak is szoktak nevezni - felelőssé tehető többek között szív- és érrendszeri, légúti, illetve daganatos megbetegedésekért. A legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak, hiszen az ő immunrendszerük még kevésbé fejlett, mint a felnőtteké, de érzékenyek a részecskék hatásaira az idősek, a tüdő- és szívbetegek is. Már régóta ismert, hogy amennyiben a születés körüli időszakban kerülnek a szervezetbe ezeknek a részecskéknek egyes összetevői, akkor az felnőtt korban súlyos, nemegyszer visszafordíthatatlan betegségekhez vezethet.

"A kormány nemrég programot fogadott el a PM10-szennyezés csökkentésére, amely szinte minden olyan intézkedést tartalmaz, amelyek bevezetését a Levegő Munkacsoport már évek, évtizedek óta szorgalmazza. Példák sora bizonyítja, hogy a kiállításon is bemutatott intézkedések viszonylag rövid idő alatt jelentős változást eredményezhetnek. Széles körben javítják az emberek életminőségét, és növelik városaink, hazánk gazdaságának versenyképességét" - állapította meg Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.


Kapcsolódó anyagok:

A Levegő Munkacsoport honlapja a PM10-ről: www.koromkampany.org

A kiállítás anyaga pdf formátumban letölthető innen: http://levego.hu/kapcsolodo_anyagok/az_egeszsegkarosito_szallo_por_csokk...

A Levegő Munkacsoport Korommentes városok című kiadványa elérhető innen: http://www.levego.hu/kiadvanyok/korommentes_varosok_legjobb_peldak_a_koz...

Tanácsok a helyes fűtési módhoz: http://levego.hu/kapcsolodo_anyagok/futesi_szezon_vagy_fustszezon

Újbuda Önkormányzata (2012. 03. 06.)