Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Apróhírdetések Hirdetési szabályzat

Az Újbuda című újság tiszteletben tartja a szólás, a véleménynyilvánítás, valamint a sajtó szabadságát és ügyel arra, hogy az újságban megjelenő tartalom megfeleljen a jogszabályi előírásoknak és a jó ízlés szabályainak.

Fenntartjuk a jogot arra, hogy a hirdetéseket, reklámokat nem jelentetjük meg, illetve a szerződést felbontjuk az alábbi esetekben:

  • megtévesztő információt tartalmazó hirdetés;

  • jogsértést megvalósító hirdetés;

  • a hirdetés kifizetése nem történt meg a szerződésben feltüntetett határidőig;

  • olyan tartalom szerepel a hirdetésben, amely:

  • nem az újság jellegének megfelelő;

  • szerzői jogokat, személyhez fűződő jogokat, kegyeleti jogot, valamint személyes adatok védelméhez való jogokat sért;

  • erőszakos, illetve a személyes vagy közbiztonságot, környezetet, illetve természetet károsító, veszélyeztető magatartásra ösztönöz;

  • félelemérzetet kelt;

  • amely a gyermek- és fiatalkorúaknak szól és fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésüket károsíthatja, fejlődésüket kedvezőtlenül befolyásolhatja, így különösen, ha a gyermek- és fiatalkorúakat veszélyes, erőszakos, továbbá a szexualitást hangsúlyozó helyzetben mutatja be;

  • pornográf;

  • indokolatlanul hiányos tartalmú vagy nem nyújt kellő információt a termékről, szolgáltatásról, továbbá a valóságnak vélhetően nem megfelelő adatokat tartalmaz;

  • termék előállítása vagy forgalmazása jogszabályba ütközik;

  • megítélésünk szerint a hirdetésben szereplő termék vagy szolgáltatás kártokozhat üzleti partnereinknek vagy szolgáltatásaink felhasználóinak.

  • nem felel meg a magyar helyesírás szabályainak.

Apróhirdetés esetén az elszámolásnál a magyar helyesírás szerinti egybe-, és különírás szabályait vesszük alapul. A hibásan írt hirdetéseket a szerkesztőségnek jogában áll javítani, de nem kötelessége az. Amennyiben az apróhirdetés feladója nem a kiírt szabályok szerint tagolja a szöveg, úgy a program hibás összeget számolhat, és a visszaigazoló levélben rossz összeget kaphat. Ebben az esetben a szerkesztői felülvizsgálat után megküldjük a javított, helyesen tagolt és írt szöveget, és az apróhirdetés árát a helyes szövegre kell megfizetni!