Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 15. péntek, Valér

adóbevallás

Május 22-éig nyilatkozhatunk adónk egy százalékának felajánlásáról  

Az szja-bevallás határidejéig, május 22-éig dönthetjük el, hogy adónk egy-egy százalékával milyen célokat, civil vagy egyházi szervezeteket erősítünk költségmentes adományunkkal. A felajánlások száma évről évre nő, de az adófizetők több mint harmada nem él e rendelkezési jogával. Így olyan milliárdok maradnak a költségvetésben, amelyek a fogadó szervezetek számára óriási, alkalmanként a fennmaradást biztosító segítséget jelenthetnének fontos tevékenységük végzéséhez.

Több százezren feledkezhettek meg a családi kedvezményről  

Tavaly a személyi jövedelemadó előlegéből több százezer szülő nem vette igénybe a családi kedvezményt, nekik érdemes kiegészíteniük ezzel a bevallástervezetet. Ezt legkésőbb május 22-ig, a bevallás benyújtásának határidejéig tehetik meg - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

A NAV honlapjáról legegyszerűbb elfogadni az szja tervezetet  

Az adóhivatal honlapjáról elérhető új elektronikus szja (e-szja) felületen a legegyszerűbb átnézni, elfogadni vagy akár kiegészíteni a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet, amelynek határideje idén május 22-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Szja: Rendkívüli nyitvatartás a NAV-nál  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt.

Idén a NAV készíti az szja-bevallásokat  

Mától kézbesíti az idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket a posta. Ezekből a levelekből lehet tájékozódni az újdonságokról, illetve arról, hogy milyen esetben nem az adóhatóság készíti a bevallás.

SZJA: érvényesíteni lehet a tavaly igénybe nem vett kedvezményt  

Nem késett le semmiről, aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, milyen kedvezmények csökkentik személyi jövedelemadóját, illetve adóalapját, ezt ugyanis pótolni lehet az szja-bevallásban, így igénybe lehet venni a nem érvényesített adókedvezményt - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.

Lekérdezhető, hogy célba ért-e a bevallási nyilatkozat  

A magánszemélyek február 1-ig tehettek bevallási nyilatkozatot, mellyel megbízták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésével. Most megnézhetik, hogy az adó- és vámhatóság értesült-e a szándékukról.

Az szja-bevallás legegyszerűbb módja az új bevallási nyilatkozat  

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásának legegyszerűbb módja, ha a munkavállaló felhatalmazza az adóhatóságot a bevallás elkészítésére a február elsejéig benyújtható új bevallási nyilatkozat kitöltésével - hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Újbudán nőtt leginkább az egy főre jutó összevont jövedelem  

Növekvő jövedelmekről és nagyobb összegben érvényesített családi kedvezményről tanúskodnak a fővárosiak és Pest megyeiek 2014-re vonatkozó szja-bevallásai. A civil szervezeteknek adható 1%-os felajánlásokról az adózók alig fele rendelkezett – áll a Nemzeti Adóhivatal közleményében.

A NAV készíti 2017-től az adóbevallásokat  

A 2016-ra vonatkozó adóbevallást 2017-ben már az adóhivatal végzi el annak, akinek kizárólag munkáltatótól származó jövedelme van és nem vesz igénybe adókedvezményt.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újabb harcművészeti elismerést kapott Simicskó István  

Tiszteletbeli taggá választotta a cselgáncsozók közössége Simicskó István honvédelmi minisztert, Újbuda országgyűlési képviselőjét. A Budai Judo Akadémián szervezett programon a sportág hazai mesterei mondtak köszönetet a politikusnak az intézmény létrejöttéért, valamint a világbajnokság szervezéséért tett erőfeszítéseiért.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.