Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

adózás

Adószám nélkül nem vállalható nyári diákmunka  

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – hívja fel a figyelmet közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Éjfélkor lejár az adóbevallás határideje  

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Aki nem változtat rajta, annak automatikusan bevallássá minősül a tervezete, kivéve az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből.

Két nap az szja-bevallás határidejéig  

Már csak két nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának határidejéig; május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen.

Érkezik az szja-tervezet  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan postázza az szja-tervezeteket azoknak, akiknek nincs ügyfélkapus regisztrációjuk. Ezzel a lehetőséggel április 15-ig több mint 300 ezren éltek - közölte a NAV. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt ellentmondást tartalmaz.

A NAV nem kér igazolást az szja-bevallási tervezethez  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikus készíti el a személyijövedelemadó-bevallási tervezeteket. A kedvezményekre jogosító igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.

Adó: a kata is lehet online  

Február 25-éig kell beküldeniük a 19KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) azoknak, akik ezt az adózási formát alkalmazzák. A bevételi nyilatkozat idén már az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető.

Mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet a NAV  

A NAV mindenkinek elkészíti az szja-bevallás tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.

Fennakadás a NAV elektronikus szolgáltatásában  

Hétfőn hosszabb ideig fennakadás volt a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatásában. A kiesés miatt az adóhivatal nem veszi figyelembe a hétfői határidőt.

Januári változások  

Mint minden év elején, idén is számos olyan jogszabályváltozás lépett életbe, amely a mindennapi életet is befolyásolhatja. A legfontosabbakból válogattunk – a teljesség igénye nélkül.

Mi lesz az eva után?  

Januártól megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén eva. A vállalkozók többsége még nem döntötte el, hogy milyen adónemre vált, ezért az adózási formák közötti választást kalkulátorral segíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Az adóbírság fele megspórolható  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törölheti az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét, ha az adózó nem vitatja a megállapított adókülönbözetet, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.

Oldalak