Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

árvíz

Árvízvédelmi felkészítés Dél-Budán  

Árvízvédelmi szakkiképzést tartott a XI., XXI. és XXII. kerületek köteles polgári védelmi szervezetek műszaki és kárfelszámoló egységeinek a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség május 27-én. Az elméleti oktatás és a gyakorlati képzés egyaránt fegyelmezetten zajlott, a részvevők kiváló együttműködő készségről tettek tanúbizonyságot, hozzáállásuk példaértékű volt.

Lezárt csatornazsilipek és apadás Budapesten  

Lezárt csatornazsilipek és apadás Budapesten

A Duna vízszintjének emelkedése miatt az utolsó csatornazsilipet is lezárta a fővárosi árvízi védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek. Egyben magasvízi üzemmódba állította az átemelő telepeket is. A Duna vízállása kedden 13 órakor 530 centiméter volt Budapesten.

Mielőbb költeni kell az árvíz elleni védekezésre  

Mielőbb költeni kell az árvíz elleni védekezésre

Fejlesztésekre és felújításokra van szükség Budapesten, hogy a elkerüljük a 2013-ashoz hasonló áradást. Egy újabb nagy árvíz már nemcsak a Római-partot, Békásmegyert és Csillaghegyet fenyegeti, de elöntheti Óbudát, Újlakot, a Vízivárost, valamint Újpestet, Angyalföldet és a Margitszigetet is - áll egy elemzésben.

Adománygyűjtés az árvízkárosultaknak az Újbuda Közösségi Portál szervezésében  

Az elmúlt hónapokban a sorozatos esőzések és áradások következtében számos vidéki városban házak tucatjai kerültek víz alá - így az ott lakók élete egyik napról a másikra hirtelen ellehetetlenült. Az Újbuda Közösségi Portál (www.ujbudaportal.hu) együttérezve a rászorulókkal úgy döntött, hogy saját eszközeivel megpróbálja mozgósítani a kerület lakóit, és adománygyűjtő akciót indított el.