Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

autómegosztás

Gazdagrét is bekerül a GreenGo szolgáltatási területei közé  

Tovább növeli a kizárólag elektromos autókból álló flottáját az első magyar autómegosztó startup, a GreenGo. A szűk két éve, 2016 novemberében mindössze 45 autóval induló szolgáltatás most októberben 270-re, év végéig pedig 300-ra növeli az ügyfelei számára elérhető kocsik számát.

Mercedessel bővül a MOL Limo flottája  

Prémium szolgáltatást indít a MOL Limo, azaz „A” osztályú Mecedesek is bekerülnek a MOL autómegosztó szolgáltatásába. A jövőben 450 jármű lesz elérhető mintegy 70 négyzetkilométeres területen.

Új közösségi autózás Budapesten  

Hivatalosan is elindította a Mol új budapesti közösségi autómegosztó szolgáltatását, a Mol Limót. A flotta jelenleg benzines és elektromos autókból áll, de számukat a jövőben megduplázzák és áttérnek a tisztán elektromos hajtásúra. A közösségi szolgáltatást 2020-ig kiterjesztenék a város közigazgatási határáig, később pedig más régiós nagyvárosokban is megjelennének vele.