Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Bartók Béla út

Tavaszi Zsongás a Bartókon  

Sosem volt még ennyire élő a Bartók Béla út és környéke, és idén Újbuda Önkormányzata a helyi civilekkel összefogva még elevenebbé teszi. Május 30-ától június 2-áig olyan programdömping árasztja el a kulturális főutcát és szomszédságát, amilyenre eddig még nem volt példa. A Tavaszi Zsongás a Bartókon rendezvénysorozat május 30-án, csütörtökön az önkormányzati fenntartású B32 Galéria és Kultúrtér által szervezett Gárdonyi Piknik Special eseménnyel kezdődik, másnap pedig a Kulturális Tizenegy Egyesület és az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány programjaival folytatódik. Az idén már hatodik alkalommal megrendezett Eleven Tavasz május 31. és június 2. között galériasétával, performanszokkal, kézműves workshoppal, gyerekkoncerttel és felnőtt utcabállal várja a vendégeket. A május 30-án, csütörtökön kezdődő Ablak a Bartókra című helytörténeti fesztivált az az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány rendezi, amely az Európai Unió egyik URBACT programja, a Creative Spirits helyi munkájában is részt vesz.

Itt az ELEVEN Ősz: finn forgatag a Bartókon  

Negyedik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Ősz fesztivált a Bartók Béla úton. Budapest kulturális főutcáján ezúttal Finnország mutatkozik be szeptember 21-24 között, a Bartók Béla Boulevardon lesz mobilszauna, mölkky, finn design termékek, a skandináv ízek kedvelői finn desszerteknek, ételeknek és kávékülönlegességeknek örülhetnek.

Gepidát a Bartókról  

Prémium kategóriás kerékpárüzletet nyitott a Gepida a Bartók Béla úton április 27-én. Az üzletben a hazai gyártó teljes kínálata megtekinthető.

Közeleg az Eleven tavasz  

Negyedik alkalommal szervezik meg az Eleven Tavasz fesztivált Bartók Béla Boulevardon május 19-20 között. A szervezők a fesztivál programjairól és a Bartók Béla út további fejlesztéséről számoltak be a Hadik Kávéházban május 3-án.

Újabb emléktáblával bővült Újbuda kulturális főutcája  

Kismarty-Lechner Kamill építész tiszteletére az önkormányzat és a család összefogásával állítottak emléktáblát március 16-án a Bartók Béla úton. Csernus László önkormányzati képviselő köszöntője után a családtagok emlékeztek vissza az általuk csak Kamzsi bácsinak emlegetett építészre.

Várostörténet: Vigyázat, nagyfeszültség!  

Újbuda tele van izgalmas építészeti, várostörténeti emlékkel, a kerület számos pontja hordozza a múlt nyomait. A Bartók Béla út külső részén lévő „Füzesi” épületegyüttes a kerület közlekedéstörténetébe nyújt bepillantást.

Műtermi séták Újbudán  

2016november0814:15
November 11-én, a Kerület Napján ismét műtermi sétákra invitálják az érdeklődőket. A kb. 3 órás, ingyenes program során a Bartók Béla út vonzáskörzetében található kollektív műtermekbe látogatnak el a résztvevők, ahol főként fiatal művészek, designerek készülő munkáit láthatják és beszélgethetnek.

Aszfaltozzák a Bartók Béla utat hétvégén  

Cserélik a Bartók Béla út aszfaltburkolatát és új forgalmi rendet alakítanak ki a Szent Gellért téri villamos-megállóhely mellett, a Szabadság híd irányú oldalon október 29-én. Ezért reggel 6 órától várhatóan éjfélig a Bartók Béla út északi irányú forgalmát a Csíky utcánál a Budafoki útra terelik, a Csíky utca forgalmi irányát pedig erre a napra megfordítják és a Budafoki út felé egyirányúsítják.

Novemberben nyit az UP Center a Bartók Béla úton  

Eldugott helyen, de hivatalosan a Bartók Béla 29-ben nyílik novembertől a Digitális Tudás Akadémia új közösségi tere. Az UP Centert egy behajtó felől lehet megközelíteni. A hely avatóján a Corvinus Egyetem kisvállalkozás szakos hallgatóinak csapatépítő programját tartották.

Hétvégétől Kelenföld irányába építik a távhővezetéket a Bartók Béla úton  

Befejeződtek a távhővezeték-építési munkák a Bartók Béla út Duna felöli útpályáján, ezért a szombattól újra használható az út Szabadság híd felé vezető oldala. Vasárnaptól a Móricz Zsigmond körtér irányába folytatódnak a munkálatok, a Bartók Béla utat ezen az oldalon október második feléig lezárják a Szent Gellért tér és a Kemenes utca között.

ELEVEN ősz: az idei díszvendég Lengyelország  

Bringások helyett ezúttal a gasztronómia, a kultúra, a dizájner holmik és a kávéházi élet szerelmesei lepik el szeptember közepén a Bartók Béla utat. Közel 50 helyszínen csaknem 80 esemény közül lehet válogatni az ELEVEN ősz három napján, melynek középpontjába ezúttal Lengyelország kerü.

Megfiatalodott a Hadik  

Nemcsak külsejében, de szolgáltatásaiban is újjászületett a Hadik a Bartók Béla úton. Az újranyitást utcabállal ünnepelték Karinthy egykori törzshelyén.

Bravó Karinthy!  

A magyar színházi élet színe java megjelent Buda első kőszínházában szeptember 1-én. A vendégek a közönséggel együtt egy sztárokat felvonultató gálaműsorral ünnepelték meg a 35. évad kezdetét, valamint Karinthy Márton színházigazgató születésnapját. Az évadnyitó gálán Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is részt vett.

Oldalak