Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Bocskai István Általános Iskola

Számítógépek a kerületi iskoláknak  

-A kerületi iskolák számítógéppark-fejlesztésének támogatását vállalta az önkormányzat az Újbuda Smart 11 Nonprofit Informatikai Kft. közreműködésével. Elsőként a Bocskai István Általános Iskola alapítványa vehette át múlt év végén az új eszközöket.

Vége a tanévnek, elkezdődött a vakáció  

Véget ért a tanév, az ország valamennyi iskolájában elballagtak a nyolcadikosok – június 15-én. A Bocskai István Általános Iskola udvara is zsúfolásig megtelt az utolsó tanítási napon, ahol diákok köszöntek el tanáraiktól és egymástól. Az iskolai és kerületi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő tanulókat is kitüntették.

Színház a Bocskaiban  
 

Nyolc óvodából közel 500 gyermek nézte meg a Bocskai Színház meseelőadását január 25-én és 26-án. A Só című darabot négyszer is bemutatták a Bocskai István Általános Iskola tornatermében.

Kána falu: folytatódott a rendhagyó történelem óra sorozat  

Kána falut és az európai viszonylatban is jelentős régészeti leletegyüttes feltárásának folyamatát mutatja be az a rendhagyó történelem óra sorozat, amely most a Bocskai István Általános Iskolába érkezett. A tanévben további helyszínekre is ellátogatnak a programmal.

Hagyománya van a színháznak a Bocskaiban  

Állatok nyelvén tudó juhász címmel adtak elő színdarabot a Bocskai István Általános Iskola pedagógusai diákjaiknak és a kerületi ovisainak február 2-án. A bemutató az intézmény tornatermében volt.

Pedagógus est volt a kerületben  

Idén is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezték meg az évtizedes hagyományokkal rendelkező Pedagógus Estet június 3-án.

A Kacor király volt a Bocskai színpadán  

Sok mosolygós gyerek tekintetéért és saját szórakoztatásukért vágtak nem mindennapi feladatba a Bocskai István Általános Iskola diákjai és tantestülete. Január 29-én színházi bemutatót tartottak a kerület óvodásainak, műsoron a Kacor Király volt.

Fergetegesen sikerült a Bocskai Gála

A Bocskai István Általános Iskola éves Gálaműsorára a MOM Kulturális központban került sor május 15-én. A jelmezbe és népviseletbe öltözött diákok mesejátékokban valamint zenés-táncos produkciókban mutatták meg tehetségüket.

Új mászókák és libikókák a Bocskai udvarán  

Új mászókák és libikókák a Bocskai udvarán

Színes és korszerű játszóteret avattak a Bocskai István Általános Iskola udvarán május 5-én. A másfél millió forintos beruházás elsősorban szülői összefogásból valósult meg.

Munkálatok zajlanak a Bocskaiban  

Munkálatok zajlanak a Bocskaiban

A Bocskai István Általános Iskolában jelentős felújítási munkálatok zajlanak, vizesblokkok kapnak új külsőt, és a vívóterem is megszépül.

Házi színház működik a Bocskaiban  
 

A Bocskai István Általános Iskola néhány merészebb pedagógusa egy napon úgy gondolta, a tanításon kívül valami extra feladatot is vállalna a kisdiákok, és saját maguk szórakoztatására.

Oldalak