Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 21. kedd, Olivér

Családbarát Munkahely

Idén is lehet pályázni a Családbarát munkahely címre  

Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián.

Ismét lehet pályázni a Családbarát munkahely címre  

Hatodik alkalommal hirdeti meg a Családbarát munkahely című pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az erkölcsi elismerés mellett legfeljebb kétmillió forintos támogatás is elnyerhető - közölte a szaktárca.

Munkában a szüleim – látogatás a hivatalban  

Hivatali séta és a szülők munkahelyének, feladatainak megismerése volt célja az önkormányzat munkahelyi családbarát programjának legutóbbi eseményén. Kifejezetten a hivatalban dolgozók gyerekeinek szerveztek látogatást március 24-re.

Családbarát munkahely díjat kapott Újbuda Önkormányzata  

Családbarát munkahely díjat kapott Újbuda Önkormányzata

Május 15-én a Családok Nemzetközi Napján, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom „Civilekkel a családokért” című konferenciáján hirdették ki az idei Családbarát Munkahelyeket. A díjazottak között volt mások mellett Újbuda, Vác, Szentendre, Dévaványa, Kétújfalu önkormányzata is.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Emlékfát ültettek a 100 éve született atyának

Faültetéssel emlékeztek Sárváry Ferenc kanonokra a Karolina úton, a Gyümölcsoltó Kápolna közelében november 17-én. Az atya 41 évig teljesített szolgálatot Szentimrevárosban. Az emlékfát Újbuda önkormányzata nevében Hoffmann Tamás polgármester és Gyorgyevics Miklós egyházügyi tanácsnok ültette el.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.