Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Családbarát Újbuda

Apa mesél - mesepszichológiáról mindenkinek  

Nem csak apáknak szól a Családbarát Újbuda, Apák szerepe a családban című programsorozat. A Felelős Szülők Iskolája szervezésében létrejött rendezvényen Kádár Annamária pszichológus tartott előadást a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Újbuda családbarát kerület  

Újbuda családbarát kerület

Új lendületet vesz a most záruló „Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda” program. Idén is lehet pályázni a "Családbarát Vállalkozás Újbuda 2015" cím elnyerésére.

SAJTÓKÖZLEMÉNY  

Budapest, 2014. október 6. Családbarát Újbuda Vállalkozás cím nyerteseiről döntött Újbuda Képviselő-testülete. Eszerint az IBM Magyarországi Kft, a Bakosfa Kft és a Vadászos Kkt. nyerte el idén Újbuda elismerő címét.

Esélyegyenlőségi képzés  

Budapest Esély

Munkahelyi esélyegyenlőség képzés a Családbarát Újbuda  Program és a Budapest Esély Nonprofit Kft. összefogásában.

SAJTÓKÖZLEMÉNY  

Polgármester beszéde
„Vigyázz, kész, gurulj!” Közel száz babakocsis és kerekesszékkel közlekedő tesztelte Újbuda utcáit

Vigyázz, kész, gurulj!  

Vigyázz, kész, gurulj!

Vigyázz, kész, gurulj! Babakocsis Sétanap Újbudán – babakocsis és kerekesszékes menet tesztelte Újbuda járdáit.

SAJTÓKÖZLEMÉNY  

„Rugalmas munkahelyek - családbarát Újbuda” Karrier és/vagy család - Milyen eszközökkel hangolható össze a munka és a magánélet? - Komplex szemléletmódváltásra ösztönzi Családbarát Újbuda Programjával a XI. kerületi önkormányzat a kerületben működő vállalkozásokat. A két évesre tervezett program célja, hogy irányt és lehetőségeket mutasson, meghatározva azokat a feltételeket, amelyek teljesítésével jól érvényesülhet a cégek életében a családbarát szemlélet. A XI. kerületi önkormányzat "Rugalmas munkahelyek - családbarát Újbuda" néven, európai uniós támogatással indít projektet, melyről március 4-én 13 órától tartott információs napot a kerületi vállalkozások és civil szervezetek számára. A tanácskozáson beszédet tartott Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, a kerület országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Oldalak