Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

digitalizálás

Digitalizált Eötvös-jegyzetek  

A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem birtokába került báró Eötvös Loránd 1880–1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható.

Szuperszkenner a Lechner Tudásközpontban  

Az országban egyedülálló szkenner segíti a digitalizációs munkát a Lechner Tudásközpontban. A szkennerek nagyágyúja, pénzérme nagyságú apró tárgyaktól A0 méretű tervrajzokig, bármit képes egyetlen lehúzással digitalizálni, akár festményeket is, a keret eltávolítása nélkül.

Digitálisan is elérhetővé válnak a társasházi ügyiratok, alaprajzok  

Egy új fejlesztésnek köszönhetően digitálisan is elérhetővé válnak novembertől - az ügyfélkapun keresztül - a társasházak és szövetkezeti házak alaprajzai és ügyiratai. A projekt az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) révén elnyert 1 milliárd 491 millió forintból valósul meg.