Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

előadás

Előadás Brenner János vértanúról  

Egyházüldözés a kommunista diktatúra idején Brenner János életén keresztül címmel tartott előadást Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja. A tavaly boldoggá avatott ciszterci atya fiatalon, 1957-ben halt vértanúhalált.

Ünnepi előadás volt a Kelenvölgyi suliban  

A Kelenvölgyi Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy ünnepek előtt színdarabot mutatnak be a diákok. Idén az Alíz Csodaországban című produkcióval lepték meg a szülőket.

7 nap  

Az iskolai zaklatás folyamatát tárja fel a Nézőművészeti Kft., a Manna és a Pagony Kiadó ifjúsági elő­­adása, amelyet október 9-én mutat be a B32 Galéria és Kultúrtér.

A vártnál is sikeresebb volt a Nemes Színpad első évada  

Fődíjas darabjainak díszelőadásával mondott köszönetet fenntartójának a Nemes Színpad vezetése május 30-án. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban működő színtér első évada a várnál is jobban sikerült.

Az apák szerepe a családban  

Ezzel a címmel indult hiánypótló sorozat a Családbarát Újbuda Program keretében. Az első rendezvénynek február 14-én a Villányi úti Konferencia Központ adott otthont. Az előadót, Böjte Csabát és a résztvevőket Molnár László alpolgármester köszöntötte.

Albertfalván a Kelenvölgy történelméről szóló előadás  

A Kelenvölgy 120 éves történelmét feldolgozó előadást január 30-án tartották Albertfalván. Sturdik Miklós helytörténész az Etele Helytörténeti Kör tagjainak is bemutatta annak a negyedszázados gyűjtőmunkának az eredményét, amelyet tavaly már Kelenvölgyben is hallhattak az érdeklődők.

Színház a Bocskaiban  
 

Nyolc óvodából közel 500 gyermek nézte meg a Bocskai Színház meseelőadását január 25-én és 26-án. A Só című darabot négyszer is bemutatták a Bocskai István Általános Iskola tornatermében.

Akik még a Tévémacit is betiltották  

Cenzorok és cenzúra a szocialista Magyarországon címmel tart érdekfeszítő előadást prof. dr. Horváth Attila, az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar docense a Szent Margit Gimnáziumban. A rendezvényt december 4-én tartják a Feneketlen-tó melletti intézményben.

A 10. szint - előadás a Szent Imre Gimnáziumban  
 

Ritkán látni olyan színdarabot, ahol a fiatalok önmagukat alakítják, ahol a tizenévesek korosztályuk legnagyobb problémáira hívják fel a figyelmet. A 10. szint éppen ilyen, a beteges játékfüggőséget, és a diákok egymás közötti zaklatását mutatja be, elgondolkodtató, de szórakoztató formában.

A mi kis városunk - színdarab a való életről  

Karinthy Márton másodszor is megrendezte Thornton Wilder Pulitzer-díjas színdarabját, A mi kis városunkat. A premier negyvennégy év elteltével szeptember 29-én volt, a darab októberben több alkalommal is látható a Karinthy Színházban.

Oldalak