Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 29. szerda, Aguszta

építész

Újabb emléktáblával bővült Újbuda kulturális főutcája  

Kismarty-Lechner Kamill építész tiszteletére az önkormányzat és a család összefogásával állítottak emléktáblát március 16-án a Bartók Béla úton. Csernus László önkormányzati képviselő köszöntője után a családtagok emlékeztek vissza az általuk csak Kamzsi bácsinak emlegetett építészre.

Makovecz–emléktáblát is koszorúztak a Héttorony Fesztiválon  

A zene, a történelem, az építészet és a kultúra összefonódásának jegyében Makovecz Imre születésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek a november 5-20. között zajló Héttorony Fesztiválon. Az építész egy Villányi úti épületben élt és alkotott, amelynek falán tábla is felívja a figyelmet a ház egykori híres lakójára.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A Karolina úton lesz az OSEI végleges helye

A kormány döntése szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), vagyis a Sportkórház véglegesen a budapesti Karolina úton működik majd - hangzott el a Magyarországi sportegészségügy jelene és jövője című szakmai fórumot követő szerdai sajtótájékoztatón.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.