Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Európai Hulladékcsökkentési Hét

Tegyen ön is a hulladékcsökkentésért!  

Magyarország 5. alkalommal vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban. Az idén november 19. és 27. között Európa-szerte megrendezett akciósorozat a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentését helyezi középpontba. A részvétel önkéntes alapú, már bevált mindennapi praktikák, akciók vállalásával vagy saját ötlet megvalósításával lehet jelentkezni.

Túlszárnyaltuk Európát szemétszedésben  

Túlszárnyaltuk Európát szemétszedésben

Több mint 1800 helyszínen, közel 200 ezer önkéntes mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végzett az idei TeSzedd! szemétgyűjtési akcióban. Az program második napján, a Tisztítsuk meg Európát! kezdeményezés keretében nemcsak itthon, hanem 16 Európai Uniós tagállamban és öt a közösségen kívüli országban is tettek környezetükért az önkéntesek. Legtöbben a magyarok vettek részt a munkában.