Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 21. szombat, Konrád

futás

Kettős újbudai győzelem a Vivicittán  

Összesen negyedmillió kilométert futottak a résztvevők a 33. Telekom Vivicitta Városvédő futáson, azaz mintegy 6-szor körbeérték volna a Földet. A kétnapos eseményre több mint 28 000 nevezés érkezett, 84 országból és 1150 magyar településről regisztráltak a versenyzők.

Forgalomkorlátozások a hétvégén  

A hétvégi 33. Vivicittá Félmaraton futóverseny. miatt több helyen lesz forgalomkorlátozás Budapesten. A vasárnapi lezárások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma, útvonala is módosul.

Hétvégén Vivicittá  

Huszonhét-harmincezer nevezőt várnak hétvégén a 33. Telekom Vivicittá városvédő futásra, a rajt és a befutója újra a Margitszigeten lesz, a verseny útvonala érinti Újbudán a Budai alsó rakpartot, a Pázmány Péter sétányt, a Műegyetem rakpartot, a Szent Gellért teret és a Szabadság hidat is.

Tavaszköszöntő futást rendeztek Gazdagréten  
 

Gyors, ám annál hatékonyabb bemelegítés után indították az első rajtot a gazdagréti hagyományos tavaszköszöntő futóversenyen. A sportrendezvényt idén hatodik alkalommal rendezték meg a Torbágy és a Frankhegy utcák közötti futópályán.

Forgalmi változások a félmaraton miatt  

Szeptember 10-én, vasárnap tizenötezer futó robog keresztül Budapest nagy részén. Emiatt forgalmi változásokra kell készülni vasárnap 7 és 13 óra között az I., V., VI., IX., XI., XIII., XIV. kerületben.

Városrészek Közötti Futás 2016  

Városrészek Közötti Futás

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást ismét Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 12-én szombaton.

Szerkesztőségünk tagja is lefutotta a félmaratont  

Az Újbuda szerkesztőségének egyik tagja is részt vett vasárnap a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A kánikulában tartott versenyen több mint tízezer egyéni futó indult, összességében több mint 15 ezren futottak. Kátai Artúr 1 óra 54 perc alatt teljesítette a mintegy 21 kilométeres távot.

Akár Budapesten is lehet a 2018-as Ironman 70.3 világbajnokság  

Budapest az egyike annak a három városnak, amely még esélyes a 2018-as triatlon Ironman 70.3 világbajnokság megrendezésére. Ezt Diana Bertsch, az Ironman 70.3 versenyek jogtulajdonosa, a World Triathlon Corporation (WTC) világbajnokságokért felelős alelnöke jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Újbudai sportolók kaptak díjat a Triatlon Gálán  

Idén Budapesten a Podmaninczky kastélyban adták át a Magyar Triatlon Szövetség kitüntető díjait a sportág legeredményesebb sportolóinak. Hat kategóriában díjazták a tavalyi év legjobbjait, köztük újbudaiakat is, akik január 8-án vették át elismeréseiket.

Városrészek közötti futás  

Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezte meg a Kerület Napjához kötődő Városrészek közötti futóversenyt november 14-én az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. Idén Kelenvölgy bizonyult a legaktívabb Városrésznek.

Újbuda leggyorsabb anyukája Világbajnoki hatodik helyezett  

Bíróné dr. Molnár Valéria 2007 óta él Albertfalván. Pécsről költöztek ide férjével családot alapítani. Az ifjú doktornő két lány és egy kisfiú édesanyja, de a gyermeknevelés mellett is aktív életet él. Sokunk számára furcsa lehet, de Valéria éppen anyasága legszebb éveiben fedezte fel magában a tehetséget, hogy képes kiváló idővel lefutni a maratoni távot. Szerencsére a család támogatta az édesanya edzésprogramját, melynek első célja mindössze annyi volt, hogy az életben egyszer lefussa a maratont.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.