Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Győrffyné Molnár Ilona

Megnyílt a Kérő utcai segítőközpont  

Megnyitotta kapuit az új idősbarát szolgáltatás központja Őrmezőn a Kérő utcában. Februártól indul az „Egészséges és Aktív Időskor” projekt három hónapos tesztidőszaka, amelyhez őrmezeiek jelentkezését várják.

Nagycsaládosok karácsonyoztak Gazdagréten  

Húsz éve minden esztendőben megtartják a nagycsaládosok karácsonyát a Gazdagréti-Csíkihegyek Általános Iskolában. Idén a program december 16-á, amelyre mintegy 600 három vagy többgyerekes újbudai családot hívtak meg.

„Egészséges és Aktív Időskor” önkéntesekkel  

Újbuda Önkormányzata - a Norvég Alaphoz benyújtott pályázat részeként - tervezi, hogy új, kísérleti, szervezeti modellt dolgoz ki, melynek keretében 60 év felettieknek nyújt támogatást önkéntesek tevékenységével. Ehhez fel kell készíteni az önkénteseket, képzésüket az OKT-FULL Tanácsadó Kft. végzi.

A köznevelési intézmény igazgatóinak is befejeződött tanév  

Az elmúlt év fáradtságos munkája után, a pedagógusok, kisgyermeknevelők számára is elkezdődött a nyári szünet. Az intézményvezetők évértékelésén Hoffmann Tamás polgármester ezúttal is köszönetet mondott a tanárok és igazgatók egész éves tevékenységéért.

Jövőre újabb önkéntesek segítik az idősek mindennapjait  

Csaknem 400 millió forintot kap Újbuda a Norvég Alap pályázatának köszönhetően, hogy bővítse amúgy is jelentős idős politikáját, és a 60+ program gyakorlati lehetőségeit. A témához kapcsolódó konferenciát a B32 Galéria és Kultúrtérben rendezték.

Ősszel bolgár pedagógusok látogatnak az újbudai óvodába és iskolába  

Folytatódik a magyar–bolgár együttműködés, amely a két ország oktatási és köznevelési rendszerének megismerését és a jó gyakorlatok bemutatását tűzte ki célul. A minap Bulgáriában tartott szakkonferencián a hazai szakemberek több óvodai és iskolai pedagógus tevékenységébe nyertek betekintést, a bolgárok pedig ősszel látogatnak meg több kerületi intézményt.

1,1 millió eurós szociális program élén Újbuda  

A Norvég Alap finanszírozza magyar és norvég önkormányzatok, illetve civil szervezetek összefogását, amely az időskorúak aktív, egészséges és független otthoni életvitelének biztosítása érdekében jött lére. A pályázat útján elnyert összegből megvalósuló program célja, hogy önkéntesek bevonásával emeljék az egészségügyi és szociális ellátó rendszerben elérhető szolgáltatások színvonalát.

A szociális munkásokat díjazták  

A Szociális munka Napja alkalmából több díjat osztottak ki az Újbudai Polgámesteri hivatal dísztermében azon dolgozóknak, akik munkájának köszönhetően jelentős mértékben javulnak a rászorulók életkörülményei.

Példát mutat Újbuda a közoktatásban  

Öt évvel ezelőtt a bolgár Dunamenti Önkormányzatok Társulása „Tengeri Akadémia 2020” címen nyert támogatást oktatási programjához. A tízéves projekt részeként a bolgárok közoktatásukat szeretnék fejleszteni, amihez a magyarországi oktatási gyakorlatot állították mintának, jó példának.

37 év - 37 szál rózsa  

Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatójának és Homolai Károly, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójának javaslatára a kerület összes önkormányzati fenntartásban működő óvoda vezetője és iskola igazgatója aláírta azt a levelet, amellyel Győrffyné Molnár Ilonát kitűntetésre javasolják. Az igazgatók 37 szál rózsával köszöntötték őt.

Oldalak