Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina

hagyományőrzés

Gyimesi hagyományőrzés a Fonóban  

Gyimesi táncosok, zenészek előadásával ünnepelte a Magyar Kultúra napját a Fonó Budai Zeneház január 22-én. A program tánctanítással indult, majd gyimesi hagyományőrzők műsorát követően táncházzal zárult.

Újbudai iskolások a szentendrei Skanzenben  

A kerületi általános iskolák egy-egy osztálya, összesen 450 diák látogatott a szentendrei Skanzenbe Újbuda Önkormányzata jóvoltából. A kezdeményezés célja, hogy minél több gyerek megismerhesse a magyarság múltját, néphagyományát és kultúráját.

Népdaloktól volt hangos a Domokos iskola  

Népdaloktól volt hangos a Domokos iskola
Határokon átívelő népdaltalálkozót rendeztek a Domokos Pál Péter Általános Iskolában. A Virágok vetélkedésére tizenharmadik alkalommal gyűltek össze Moldvából, Erdélyből, Kárpátaljáról és Csángóföldről az általános iskolások, hogy megmutassák népdalkincsük és egyedi énekstílusuk legjavát. A gyerekek a hat nap alatt zenei fesztiválokon lépnek fel, az őket elszállásoló családok pedig városnézésre és kulturális programokra viszik őket.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

#Slowxmas  

A Bartók Béla út, a Falk Miksa utca és a Ráday utca december nyolcadikán egész napra adventi sétálóutcává alakul. A tematikus programkínálat célja, hogy a látogatókat kicsit lelassítsa és megnyugvást adjon.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.