Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

köszöntés

Szépkorúakat köszöntöttek Kelenvölgyben  
 

Nyolcvanadik és kilencvenedik életévüket betöltő időseket köszöntöttek a Kelenvölgyi Polgárok Köre Szociális és Családsegítő Csoportja, valamint a helyi intézmények közös rendezvényén. Az ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester is részt vett.

Intézményvezetőket köszöntöttek a kerületben  

Újbudán évek óta hagyomány, hogy a vakáció kezdetén az önkormányzat vezetői díjátadóval egybekötött ünnepségen köszöntik az iskolák és egyéb kerületi intézmények igazgatóit. Az idei esemény helyszíne az Öbölház Rendezvényközpont volt, ahol az év értékelése mellett a nyugdíjba készülő kollégáktól is búcsúztak.

Nőnapi köszöntők  
 

A hatvan év fölötti hölgyek köszöntése régi hagyomány Újbudán. Az idősklubokban, a közösségi házakban idén is megtartották a nekik is szóló nőnapi rendezvényeket. A kerület vezetői tulipánnal ajándékozták meg az ünnepelteket.

Két katonatisztet köszöntöttek Újbudán  

Mencsik Ferenc

Mencsik Ferenc alezredes nyolcvanadik, Lukács József alezredes nyolcvanötödik életévét töltötte be januárban. Ennek el alkalmából mindkettőjüket felköszöntötték a kerületben. Ezt a különleges szokást két éve honosította meg Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek  

Január elején két nyugállományú katonát köszöntöttek születésnapjuk alkalmából a kerületben. Dzsugán József a 85., míg Torma Sándor a 90. életévét töltötte be a közelmúltban. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Isten éltesse a katonákat!  
 

Két éve terjedt el az a szokás a kerületben, hogy a kerek évfordulós, születésnapos nyugállományú katonákat, ünnepélyes keretek között köszöntik fel Újbudán. Idén decemberben összesen négy szépkorú lakost köszöntött Simicskó István honvédelmi miniszter.

Kerület Hete: a hivatástudat teszi a jó szakembert  

A Kerület Hete alkalmából idén is köszöntötték az újbudai díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket, pedagógusokat és pályakezdő pedagógusokat. A diplomaszerzés óta eltelt idő alapján arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év) illetve rubin (70 év) oklevélben részesültek a díjazottak.

A 90 éves Friedl László alezredest köszöntötték  

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére minden szép kort megélő, kerek születésnapos nyugállományú katonát ünnepélyes keretek között köszöntenek fel Újbudán. Friedl László alezredest 90. születésnapja alkalmából köszöntötték Zsombolyai utcai otthonában június 6-án.

Katonákat köszöntöttek  

Újabb két nyugalmazott katonát köszöntöttek a kerületben Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére. Zombory Vilmosné 85., Szabó Jenő 90. születésnapját ünnepelte tavasszal.

Kilenc évtizeden túl  

Kecskés István alezredes, valamint Mészáros Zoltán Tibor őrnagy idén áprilisban ünnepelték 90. születésnapjukat. A kerek évforduló alkalmából a nyugállományú katonákat Simicskó István honvédelmi miniszter jóvoltából egy-egy emléklappal és ajándékkosárral köszöntötték.

90 éves lett Somos László  

A napokban ünnepelte 90. születésnapját a kerületben élő, 1927-ben született, jelenleg már nyugállományban lévő ezredes, Somos László. A Simicskó István honvédelmi miniszter által aláírt emléklapot – egy ajándékkosárral együtt – március 29-én adták át az ünnepeltnek.

Erzsi nénit köszöntötte a honvédelmi miniszter  

A 80 éves Laki Imrénét születésnapja alkalmából a XI. kerület és a Honvédelmi Minisztérium nevében Simicskó István miniszter, országgyűlési képviselő köszöntötte újbudai lakásában.

Nőnap virággal és muzsikával  

Kerületszerte teltházasak voltak a nőnapi rendezvények a 60+ program keretében. Idén a virág és az ünnepi műsor mellet Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész CD-jét is ajándékba kapták Újbuda szépkorú hölgyei.

Szépkorúakat köszöntöttek Kelenvölgyben  

Teltház előtt játszottak a kelenvölgyi óvodások és iskolások a helyi közösségi házban, így kívánva boldog karácsonyt a környék szépkorú lakóinak. A meglepetésvendég Mága Zoltán volt.

Oldalak