Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

közbiztonsági tanács

Közbiztonsági Tanács a menekültek ügyében  

Közbiztonsági Tanács a menekültek ügyében

Összeült a Közbiztonsági Tanács szeptember 10-én, hogy megoldást keressen a kerületben felmerülő menekültügyi problémákra és azokról objektíven tájékoztassa a lakosságot. A megbeszélést Király Nóra közbiztonságért és egészségügyért felelős alpolgármester hívta össze.

Ismét ülésezett a Közbiztonsági Tanács

Múlt csütörtökön újra összeült a Közbiztonsági Tanács az önkormányzat Zsombolyai utcai épületében. Egyebek mellett tárgyaltak a térfigyelő kamerákról, a kamerafejelszetésre szánt összeg felhasználásáról, a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrségek közös járőrözéséről is. 

Másodszor ülésezett a Közbiztonsági Tanács  

Másodszor ülésezett a Közbiztonsági Tanács

Az önkormányzat költségvetéséről tárgyaltak legutóbbi ülésükön a Közbiztonsági Tanács résztvevői. Elhangzott, hogy a tervezetben nincs óriási visszaesés az előző évihez képest, ellenben több forrásra sem lehet számítani. Egyebek mellett idén is folytatódik a drogprevenciós előadássorozat, illetve tovább fejlesztik és bővítik a közterületi kamerarendszert.

Közbiztonsági Tanács alakult  

Közbiztonsági Tanács alakult

Király Nóra közbiztonságért és egészségügyért felelős alpolgármester és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő közbiztonsági tanácsot hívott össze január 14-re, melyen a rendvédelmi szervek vezetői megvitatták, hogyan lehetne javítani a kerület közbiztonságán.