Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 18. csütörtök, Piroska

Mechatronikai Szakközépiskola

Újbudán volt a pneumatikai verseny döntője  

Újbudán volt a pneumatikai verseny döntője

Először tartották újbudai intézményben a Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny Döntőjét. A huszonkettedik alkalommal megrendezett verseny a Mechatronikai Szakközépiskolában zajlott április 16-18-án.

Iskolai körútra indult a bozonbusz  

Iskolai körútra indult a bozonbusz

Megérkezett első állomására a genfi nukleáris kutatóközpont, a CERN megalapításának hatvanadik évfordulóján, májusban átadott Sokszínű Fizikabusz. A budapesti Mechatronikai Szakközépiskola előtt parkoló interaktív kiállítótér a tudományt és a kutatói életpályát népszerűsíti középiskolások között.

Újbudai középiskola nyerte idén a TudásFeltöltést  

Újbudai középiskola nyerte idén a TudásFeltöltést

Az újbudai Mechatronikai Szakközépiskola csapata nyerte a TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedőt. A diákok Az elektroncső című kisfilmmel kerültek a döntőbe, ahol egy könnyed, humoros, ugyanakkor tudományos videóval bizonyítottak.

Rendhagyó énekóra

A három és fél évtizede működő Muzsikás Együttes itthon és külföldön is nagy sikereket könyvelhet el magának. A csapat otthonosan mozog a folk, a népzenei és világzenei műfajokban, de találkozhattunk már velük jazz, zsidó vagy komolyzenei rendezvényeken is. Az együttest azonban nemcsak saját sikereik érdeklik. Eltökélt céljuk, hogy a magyar népi hagyományokat megismertessék a fiatalsággal, hogy azok újra felfedezzék annak szépségét.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Duna-Buda: tervek a budai belvárosi Duna-part megújítására  

Eredményt hirdettek a budai Duna-part megújítására vonatkozó pályázaton, a Felhévíz és a Műegyetem közötti négy rakpartszakasz terveztetésére. Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze a legutóbbi Budapestinfón elmondta, hogy 110-en vették ki a pályázatot, és végül összesen két, rendkívül színvonalas pályamű érkezett be.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.