Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

média

Rákay Philip az Újbudai Kulturális Szalonban  
 

Két sikeres férfi, különböző életúttal, mégis hasonló értékrenddel. Az Újbudai Kulturális Szalon szezonnyitó eseményén az állandó meghívott vendég, Simicskó István országgyűlési képviselő mellett Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese foglalt helyet.

Kétéves a Pont magazin  

A Gellért téri, egykori Kulti Szalonban 2015 decemberében tartotta első szerkesztőségi ülését a Pont magazin stábja, az első szám 2016 februárjában jelent meg. Az ingyenes önkormányzati kulturális havilap azóta ismert és keresett termékké vált.

Hatvan éves a Kortárs folyóirat  

Hat évtizedes fennállását ünnepelte a Hadik Kávéházban a magyar kulturális élet egyik legmeghatározóbb folyóirata. A Kortárs a közelmúltban megújult, már nem csak irodalommal, hanem képzőművészettel is foglalkozik.

A Karc FM a Szent Imre Gimnáziumban  

Közönségtalálkozót tartott az Újbudai Polgárok Egyesülete a Szent Imre Gimnázium dísztermében május 19-én. Témája a február 15-én indult új rádió, a Karc FM volt, amely azóta meglehetősen nagy ismertségre tett szert.

Internetes rádióban erősít az Újbuda lap  

A társadalmi felelősségvállalás keretei között készülő és a civil társadalmi szerveződésekről szóló hírek, tartalmak, műsorok megosztásáról és átvételéről írt alá együttműködési megállapodást a Rádió Bézs és az Újbuda újságot kiadó KözPont Kft.

Új internetes rádió indult  

Új internetes rádió indult

Rádió Bézs néven új internetes rádió indult 2015. február 2-án. A rádió szerkesztősége Újbudára költözött, így otthonának érzi a kerületet. Alapítványi hátterű adó lévén egyáltalán nem kíván politikával foglalkozni, és reményei szerint Újbudán, illetve más régiókban is képes lesz közösségeket építeni.

Mesterségeket és művészeteket ünnepelt Albertfalva  

Mesterségek és Művészetek Mustráját tartották a hétvégén Albertfalván. A rendezvényen a Közösségi Házban működő művészeti körök mutatkoztak be, átadtak egy iskolai oktatást segítő videó stúdiót is, illetve helytörténeti sétán is részt vehettek az érdeklődők.

Megújul az Újbuda Média  
 

Az elmúlt hónapokban az Újbuda újság olvasói már érzékelhették annak a koncepcióváltásnak az előszelét, melyet a kerületi média új vezetése irányzott elő. A közeljövőben azonban az ÚjbudaTV és annak internetes megjelenései is jelentős ráncfelvarráson esnek át.