Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nemzeti Összetartozás Napja

Az összetartozás fája a Feneketlen-tónál  
 

A trianoni békediktátum 99. évfordulóján Újbuda Önkormányzata testvérvárosokkal együtt ünnepelte meg az egységes, erős magyar nemzet összetartozását. Hoffmann Tamás polgármester meghívására öt határon túli település delegációja érkezett Újbudára, hogy június 4-én közös faültetéssel pecsételjék meg a nemzet minden határon átívelő egységét.

Előre tekintve ünnepelünk  
 

Újbudán már hagyománynak számít, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én, Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatási miniszter szobránál tartanak megemlékezést a kerület vezetői. A 99 évvel ezelőtti trianoni békediktátum következtében szétszabdalt magyar nemzet összetartozását idén is a Budai ciszterci Szent Imre-templom kertjében ünnepelték.

Klebelsberg Kunóra emlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napján Újbudán  
 

Méltó helyszínen, Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatási miniszter szobránál emlékeztek meg a kerület vezetői Trianonról, a Nemzeti Összetartozás Napján. A politikus intézkedései is kellettek ahhoz, hogy Magyarország a nemzeti veszteségek után ismét talpra álljon.

Tánc az összetartozásért  

Újbuda Önkormányzata, testvértelepülései és a Fonó Budai Zeneház flashmobbal, népzenei programokkal és táncházzal várták az érdeklődőket június 2-án és 3-án a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

Átadták a Nemzeti Összetartozás Parkját Újbudán  

A Nemzeti Összetartozás Parkját avatta fel Simicskó István honvédelmi miniszter, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, Hoffmann Tamás polgármester, valamint Kiss Mihály, a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója a Bikszádi úti iskolában június 2-án.

Néptánc flashmob a Gárdonyi téren  

Néptáncosokkal telt meg egy villámcsődület erejéig a Gárdonyi tér június 2-án. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Újbuda Önkormányzata és testvértelepülései valamint a Fonó Budai Zeneház közös programjain határon túli magyar táncosok vettek részt.

Összetartozunk - Nemzeti Összetartozás Napja Újbudán  

Újbuda Önkormányzata, testvértelepülései és a Fonó Budai Zeneház flashmobbal, népzenei programokkal és táncházzal vár minden érdeklődőt június 2-án és 3-án délután a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

Trianon üzenete  

Trianon üzenete

A Trianoni békediktátum 1920-ban megpecsételte a magyarság sorsát, aláírásának napját az országgyűlés öt évvel ezelőtt jelölte meg a Nemzeti Összetartozás Napjának. A sorsdöntő eseményre Újbudán a villányi úti Klebelsberg Kuno szobornál emlékeztek.

Kilencvenöt éve írták alá a trianoni békeszerződést  

Kilencvenöt éve írták alá a trianoni békeszerződést

Június 4-re, a trianoni békekötés napjára már nem lehajtott fejjel, gyásszal és keserűséggel telve emlékezünk, hanem büszkén, zenével, tánccal, közös családi programokkal ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás Napját. Hoffmann Tamás polgármester szerint az akkor okozott sebeket az idő nem tudja begyógyítani, de a közösség erejével enyhíthető a fájdalom.

Hagyományteremtő rendezvények Újbudán  

Hagyományteremtő rendezvények Újbudán

A XI. kerület egyre pezsgőbb kulturális élete újabb színfolttal gazdagodott szeptember 6-án. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre az első Cseh Tamás-nap, amelyen a részt vevő alkotók különféle módon gondolták tovább a zenész örökségét.

Oldalak