Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

népdalverseny

Erdélyi népdalokat hallhatnak újbudai gyerekek  

Erdélyből, Csángóföldről is érkeztek iskolások az idei Virágok Vetélkedése Népdaltalálkozóra. A tizenötödik népdalverseny vendégei a Domokos Pál Péter Általános Iskolába is ellátogatnak.

Hazaszeret és múlt idézés a népdalversenyen  

Közös énekléssel indult a „Tiszán innen, Dunán túl” népdalverseny az Őrmezei Általános Iskolában február 10-én. Az Újbudai Pedagógiai Iroda programján csaknem 130 iskolás mintegy ötven produkcióval vett részt, a legügyesebbek a fővárosi fordulóba jutnak.

Népdaloktól volt hangos a Domokos Pál Péter iskola  

Népdaloktól volt hangos a Domokos Péter Pál iskola

Virágok vetélkedése című, Kárpát-medencét felölelő népdalversenyt tartottak a Domokos Pál Péter Általános Iskolában. A magyarság összetartozását is szimbolizáló vetélkedőre határon innen és túlról is érkeztek a résztvevők.

Kerületi Népdalverseny  

Közel 150 gyerek nagy lelkesedéssel várta, hogy elkezdődjön a főváros által meghirdetett „Tiszán innen – Dunán túl” népdaléneklési verseny kerületi fordulója január 19-én, melynek a Weiner Leo Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Menyecske utcai hangversenyterme adott otthont.