Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 24. péntek, Emma

néphagyomány

Újbudai iskolások a szentendrei Skanzenben  

A kerületi általános iskolák egy-egy osztálya, összesen 450 diák látogatott a szentendrei Skanzenbe Újbuda Önkormányzata jóvoltából. A kezdeményezés célja, hogy minél több gyerek megismerhesse a magyarság múltját, néphagyományát és kultúráját.

Szerelmesek ünnepe Gazdagréten  

Szentiván éjjele, más néven a nyári napforduló ünnepe ősi hagyományokra nyúlik vissza, mely az életet, a termékenységet és a Nap győzelmét jelképezi. A hiedelmek szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, még a kívánságok is teljesülhetnek. A Gazdagréti Közösségi Ház egy ilyen ünnepre invitálta Újbuda lakosságát június 25-én.

Szent Vince szerint jó lesz az idei szőlőtermés  

Szent Vince szerint jó lesz az idei szőlőtermés

Januárban országszerte Szent Vincére, a borászok és szőlőtermelők védőszentjére emlékeznek. A budafoki Promontorium Borlovagrend tagjai a Kelenhegyi úti pihenőnél, a Szent Vince szobornál gyűltek össze az év első „termésjós” napján és emlékeztek meg a védelmezőről bőséges gyümölcshozamot ígérő szőlővesszővel, egyházi áldással, újborral és pogácsával.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Indul az idei utolsó Pincejárat Budafokon

Adventi hangulatban várják az érdeklődőket a budafoki nyitott pincék december 2-án. A Piactéren korcsolyázással, árusokkal, zenei programokkal, kürtöskaláccsal és forralt bor versennyel készülnek a szervezők.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.