Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 24. péntek, Gábor, Karina

oktatás

Esélyt teremtünk  

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosai életminőségét javítani tudja, civil és vállalati partnereivel közösen. Kerületünkben újabb és újabb programok hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség kialakításának fontosságára. Molnár László alpolgármestert arról kérdeztük, miért fontos a fogyatékos emberek integrációja, és milyen projektekkel segítik őket?

Újbudai Pedagógia Napok - A tanítás hivatás  

A pedagógusok legfőbb feladata, hogy szeretetben élő, boldog és minden szükséges tárgyi tudással rendelkező felnőtteket neveljenek a gyerekekből – hangzott el az idei Újbudai Pedagógia Napokon.

Új könyvtára lett a Bethlen iskolának  

Önkormányzati támogatásból, egy gondnoki lakás átépítésével jött létre a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium könyvtára. A megnyitóra mindenki ellátogatott, aki hozzájárult a modern közösségi tér létrehozásához, az új könyvtárszobát Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester adta át.

Bemutatóórán jártunk az újbudai „digitális okosiskolában”  

Ugyanakkora munkával hatékonyabban tanulnak a diákok a digitális pedagógia eszköztárának alkalmazásával, mint a kizárólag hagyományos, könyveken és munkafüzeteken alapuló módszerekkel. Emellett elsajátítják az alapvető digitális kompetenciákat is, így jobban boldogulnak a munkaerőpiacon. Erről szól a kormány Digitális Oktatási Stratégiája, és ezt valósítják meg néhány mintaiskolában a XI. kerületben.

Rajzzal folytatódott a tanulmányi versenyek sora  

Tizenöt iskola mintegy 70 diákja jelentkezett a Fővárosi Komplex Rajzverseny újbudai fordulójára. A versenyt idén is a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium épületében rendezte az Újbudai Pedagógiai Iroda.

Véget ért az I. félév, kezdődnek a központi írásbelik  

Befejeződött a 2016/17-es tanév első féléve a köznevelésben. A tanév rendje szerint az iskolák január 27-ig értesítik a tanulókat, illetőleg a kiskorú tanulók szüleit az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Négy egyetemmel kötött megállapodást a Coca-Cola  

Négy hazai egyetemmel – köztük a Szent István Egyetemmel – kötött megállapodást duális képzés indításáról a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. Az együttműködésnek köszönhetően a vállalat szakképzett munkaerőhöz juthat, az egyetemek új típusú képzést nyújthatnak, a diákok pedig az eddigieknél értékesebb diplomát kaphatnak.

Cél az életen át tartó tanulás támogatása  

Összesen 12,75 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat az egész életen át tartó tanulás támogatására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

Ki akar gyermekvasutas lenni?  

Február 4-én indul a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre már regisztrálhatnak az érdeklődő iskolások. A négyhónapos képzés után a gyerekek nyáron állhatnak először szolgálatba.

Tanév: mindjárt itt a félév  

Napokon belül vége a 2016/2017-es tanév első félévének, a félévzárás január 20-án lesz, az iskoláknak január 27-ig kell értesíteniük a tanulókat és a szülőket az eredményekről.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Végleg a Karolina útra kerül a sportegészségügy  

Egy a XI. kerületet érintő témával is foglalkozott legutóbbi ülésén a kormány – derült a kormányinfón csütörtökön. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kabinet döntése szerint nemcsak átmenetileg költözik a Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.