Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Őrmező Ünnepe

Őrmező Ünnepe huszadszor  

A járvány miatti elszigeteltségből kiszabadulva – és a nyár végi jó időt kihasználva – Újbudán elindult a fesztiválszezon. A programsorozat a kerület legnagyobb szabadtéri rendezvényével, az Őszköszöntővel vette kezdetét, szeptember 11-én pedig Őrmező Ünnepe folytatta a sort.

Őrmező Ünnepe

20. alkalommal rendezték meg Őrmező Ünnepét A járvány miatti elszigeteltségből kiszabadulva és a nyárvégi jó időt kihasználva Újbudán elindult a fesztiválszezon. Nemrég a kerület legnagyobb szabadtéri rendezvényével, az Őszköszöntővel vette kezdetét a hétvégi programkavalkád. Szeptember 11-én Őrmező Ünnepe folytatta a sort.

Őrmező Ünnepén együtt buliztak a családok  
 

Szeptember 14-én 19. alkalommal rendezték meg Őrmező Ünnepét. Az itteniek kedvelt hagyományos fesztiválján a színes programok mellett főzőverseny is várta a családokat.

Nagykorú lett Őrmező Ünnepe  

Tizennyolc éve minden évben összejönnek a Költők parkjában az őrmezeiek, hogy főzőversenyt és mindenféle helyi kötődésű programot tartsanak a városrészben. Őrmező idei ünnepére Hoffmann Tamás polgármester és több önkormányzati képviselő is ellátogatott.

Őrmező Ünnepe 2018.  

2018szeptember1509:30

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan rengeteg közkedvelt, visszatérő programmal várjuk az érdeklődőket.

Újbudai Ősz: programok a halászléfőzéstől a Kerület Napjáig  

A szeptember 1-jei jubileumi Halászléfőző versenytől a november 11-i Kerület Napjáig több mint két hónapon át tart az a hagyományos rendezvénysorozat, amelynek részeként egymást érik majd Újbuda különböző városrészeiben a fesztiválok, versenyek, vigasságok. Ezeket gyüjtöttük csokorba.

Őrmező ünnepe a hagyomány ünnepe  

A borús idő ellenére rengeteg család érkezett a Költők parkjába szeptember 16-án, hogy népies folklór rendezvényen szórakozzon. Őrmező ünnepe mára hagyománnyá vált a kerületben, a családi nap eseményei azt a célt szolgálják, hogy a környékbeliek jobban megismerjék egymást.

Őrmező Ünnepe  

2017szeptember1610:00

17. alkalommal kerül megrendezésre a Költők Parkjában Őrmező Ünnepe, „A világ első számú őrmezei szabadtéri fesztiválja”.

Negyvenéves buli volt Őrmezőn  

Őrmező idén ünnepelte 40-ik születésnapját, ezért idén különösen vidámra sikerült a Költők parkjában tartott Őrmező Ünnepe. Az eddigieknél színesebb programok várták az érdeklődőket, ráadásul a parádé ezúttal két napig tartott.

Őrmező 40: „letagadhat” néhány évet korából a lakótelep  

Negyven éve, 1976. szeptember 1-én csengettek be először az Őrmezei Általános Iskolában, ami akkor nemcsak a tanév indulását jelezte, hanem egy új városrész születését, egy új közösség formálódásának kezdetét is. Őrmező kisváros nagyvárosban, kedves, sajátos világ, ahol mindenből csak egy van.

Őrmező Ünnepe  

2016szeptember1010:30
»
2016szeptember1121:00

"A világ első számú őrmezei szabadtéri fesztiválja!"

Idén is ünnepeltek az őrmezeiek  

Idén ünnepeltek az őrmezeiek

Az őrmezei Költők parkjában tartották szeptember 12-én Őrmező Ünnepét. A tizenötödik éve megrendezett családias esemény elmaradhatatlan része volt ezúttal is a Kutyajó Fesztivál, a bográcsfőző verseny, valamint a helyi művészeti csoportok bemutatója.

Őrmező ünnepe  

2015szeptember1209:00
»
2015szeptember1222:00
Őrmező ünnepe

Szeptember 12. szombat, 9.00-22.00-ig

Oldalak