Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

sportélet

Két új tornacsarnok épül a Villányi úton  
 

Nemcsak a testnevelésórák és a sportélet eddigi nehézségeit oldja meg a 2,2 milliárd forint kormányzati támogatásból felépülő két tornacsarnok a Budai Ciszterci Szent Imre és a Szent Margit Gimnáziumban, hanem az oktatási, közösségi helyek is megújulnak, és a diákok életminősége is javul.

Mozgalmas évet kezd az OSC  
 

A Nyéki Imre Uszoda háza táján mostanában nagy a sürgés-forgás, de az óév sem telt eseménytelenül. A történelmi múltú OSC vízilabdacsapat már 2012 őszén megkezdte a felkészülést az uszodában, tavaly pedig már komoly ellenfelekkel játszott. A felújítás előtt álló uszodát üzemeltető Újbuda Sportjáért Kft. vezetője arról adott hírt, idén az OSC előtt igazi nagy megmérettetések állnak.

Őszi bajnok a TFSE

A Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság az utolsó őszi fordulójához érkezett. Természetesen ez a két játéknap is rengeteg izgalmat tartogatott számunkra. Szerdán sajnos csak egy mérkőzésre került sor, ugyanis a BME és a KRE Főnixek BTK összecsapása elmaradt. De az az egy meccs minden igényt kielégített. Csütörtökön a Corvinus Futsal és az Óbudai Egyetem kiütéssel győzött, míg a TFSE ezúttal is legyűrte aktuális ellenfelét, így ők lettek az őszi bajnokok.

Rekordlétszám a Tudás Útján  

Tudás Útja futóverseny

A november 10-én, vasárnap 13. alkalommal megrendezett Tudás Útja futóversenyen 655-en futottak félmaratont vagy 6 kilométert, ami rekordnak számít az esemény történetében. Az indulók létszáma a tavalyi évhez képest másfélszeresére, ezen belül a felsőoktatási hallgatók száma kétszeresére nőtt. Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai futóversenye nem csak a futásról szól, hanem a lehetőséget is biztosít az egyetemistáknak, főiskolásoknak a találkozásra, ismerkedésre. 

Nyertek az újbudai vízilabdázók  

vízilabda, sport

A férfi vízilabda ob I második fordulójában az Újbuda Pécsett nyert két góllal, míg a Szeged 22–11-re győzött a Hegyalja-Ybl vendégeként.

ELTE-BEAC Polythlon sikerek a Balatonmanen  

verseny, futás

Egy csodálatos és egyben feledhetetlen napon vagyok túl. Tegnap megvalósítottam legmerészebb álmaimat. Sikerült megvédenem Magyar bajnoki címem! Sikerült felállni a padlóról, és véghezvinni mindezt!
Még most is nehezen hiszem el, hogy mindössze három hónapja még a kórházban feküdtem két gipsszel a kezeimen, és arról álmodoztam, hogy de jó lenne idén még versenyezni. Nagyon akartam a gyógyulást. És az akarat ereje felülkerekedett a józan észen.

Gálázott az Alba  

kosárlabda mérkőzés
A Székesfehérváriak csapata diadalmaskodott a MAFC-Újbuda csapata ellen február 9-én a Gabányi László Sportcsarnokban. A végeredmény 112-70 lett.

Dobd a kosárba!  

Országos sportkampány indult Újbudán. Sztárgálával vette kezdetét a tízezer diákot megmozgató program.

Oldalak