Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

vetélkedő

Duna-Ipoly Nemzeti Park - Évzáró vetélkedő  

2021december1514:45

A játékos vetélkedő kérdései az idei év előadásain és terepi programjain megszerzett és megtapasztalt élmények témaköreiből lesznek összeállítva.

Albertfalva Mozaik vetélkedő  

Március 11-én rendezték meg az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskolában az Albertfalva Mozaik helytörténeti vetélkedőt. A versenyen a Petőfi mellett a Don Bosco Katolikus Általános Iskola és a Szent II. János Pál Iskolaközpont felsős diákjai is részt vehettek.

Újbudai tehetségkutató a legkisebbeknek  
 

Második alkalommal rendezték meg idén az Újbudai Junior Ki Mit Tud vetélkedőt a Gazdagréti Közösségi Házban. Az első 2016-ban volt ugyanitt, és mindkét alkalommal igazi tehetségek mutatták meg képességeiket. A szervezők szerint rendkívül fontos, hogy újabb és újabb kerületi előadó-, illetve alkotóművész palánták tűnhessenek fel, ezért 2020-ban is szeretnék megtartani a versenyt.


Környezettudatosak az újbudai gyerekek  
 

Idén a Gellérthegyi Jubileumi parkban rendezték meg a Madarak és Fák Napjához kapcsolódó vetélkedőt. A programon szó volt az év madaráról, a vándorsólyomról, a madarak csőrének sokféleségéről, a baglyokról, fákról és azok terméseiről, továbbá Újbuda természeti kincseiről is. A gyerekeket a Magyar Madártani Egyesület, valamint az Újbudai Pedagógiai Intézet szakemberei segítették.

Nagy Digitális Kaland a Grosicsban  
 

Második alkalommal rendezte meg a Nagy Digitális Kalandot a a Logiscool Digitális Tudásért Alapítványa és a Vodafone Hungary. A vetélkedőt egyszerre 35 helyszínen, köztük a XI. a Újbudai Grosics Gyula Általános Iskolában tartották. A kerületi iskola tornatermében közel kétszáz, a digitális világ iránt érdeklődő gyerek versenyzet.

Honvédségi vetélkedő a Petőfi Laktanyában  

Idén is meghirdették a 2016-ban hagyományteremtő szándékkal indított Célra tarts! - honvédségi vetélkedőt. Ezen a honvédelem iránt érdeklődő középiskolások mérik össze tudásukat, miközben ismereteiket is bővítik. Az elődöntőre 180 diák érkezett a Petőfi Sándor laktanyába szeptember 29-én.

Virtuális vetélkedő Kodály nyomában  

Kodály nyomában címmel szórakoztató, kulturális elemeket tartalmazó országos online zenei játék indul október 2-án. Középpontban a 135 éves született és 50 éve elhunyt zeneszerző öröksége áll.

Vetélkedő a Gellért-hegyen  

Mintegy 250 kerületi diák vett részt a Madarak és Fák napja alkalmával a Gellért-hegyen tartott természetvédelmi versenyen. A csapatokat Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője köszöntötte.

Gyermeknapon is összefogott a kerület  

Gyermeknapon is összefogott a kerület

Vasárnap délutánra megtelt a Bikás Park, mintegy hatezer látogatója volt az újbudai gyereknapnak. A színpadon reggeltől estig szórakoztató műsorok, interaktív gyerekprogramok, táncház, bábelőadás és sztárfellépők várták a közönséget május 31-én.

Két keréken a Bikás parkban

Közlekedési verseny rendeztek általános iskolásoknak a Bikás parkban. A vetélkedő legjobbjai a verseny budapesti fordulóján indulhatnak.

Összegyűjtik a közösségi bicikliket a Schönherz Kupán  

Összegyűjtik a közösségi bicikliket a Schönherz Kupán

Műszaki egyetemi hallgatók péntek éjjel valamennyi budapesti közbiciklit (BUBI) kikölcsönzik és elviszik a Schönherz Kollégium előtti dokkolóhoz. A Schönherz Qpa keretében kitalált feladatban várhatóan az összes többi állomás bringa nélkül marad.

Gyerekzsivajtól volt hangos a Bikás park  

Gyerekzsivajtól volt hangos a Bikás park
Tömegeket vonzott hétvégén a Gyermeknapi majális. Az önkormányzat szervezésében a Bikás parkban programok sora várta a gyermekeket: volt ugrálóvár, állatsimogató és pónilovaglás is, a nagyobbak készségfejlesztő játékokon, vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Sztárokból sem volt hiány, az estét a Neoton Família koncertje zárta.

Szent Imrés diák a legjobb fizikusok egyike  

Szent Imrés diák a legjobb fizikusok egyike

A Szent Imre Gimnázium diákja európai középiskolás fizikusa. Kasza Bence és csapata első helyezést ért el az EUSO 2014 – Európai Természettudományos Diákolimpián. Szerinte a verseny elméleti része nem volt nehéz, inkább a mérési rutint kellett elsajátítania.

Újbudai középiskola nyerte idén a TudásFeltöltést  

Újbudai középiskola nyerte idén a TudásFeltöltést

Az újbudai Mechatronikai Szakközépiskola csapata nyerte a TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedőt. A diákok Az elektroncső című kisfilmmel kerültek a döntőbe, ahol egy könnyed, humoros, ugyanakkor tudományos videóval bizonyítottak.

Oldalak