Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 22. hétfő, Vince, Artúr

Az idei év emlőse a földikutya  

Idén egy egészen különleges emlősfajt választottak év emlősének a földművelésügyi minisztérium Vadonleső programjában. Egy olyan kisemlősre kell gondolni, mely ritkább a kihalással fenyegetett címerállatok bármelyikénél, ugyanakkor a Kárpát-medencében alakult ki majd kétmillió évvel ezelőtt.

Már elérhető az e-szja számos szolgáltatása  

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül már az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti az szja-bevallás tervezetét, hétfőtől már az e-szja webes kitöltő felülete is elérhető a NAV honlapjáról - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Dél-Budán jó tanulni  
 

A XI. és a XXII. kerületben diáknak lenni jó – derült ki a Dél-Budai Tankerületi Központ évnyitó sajtótájékoztatóján.

Többfelé 15 fok is lehet az év első hétvégéjén  

A 2018-as év első hétvégéjén is folytatódik a szokatlanul enyhe téli idő: a ködösebb tájakon lehet kevésbé meleg, de többfelé akár 15 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Kezdetben lehetnek kisebb esők, de sok lesz a napsütés is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak országos, középtávú előrejelzéséből.

Január 6. a Vízkereszt ünnepe  

Január 6-án ünnepli a katolikus egyház a vízkeresztet, azaz Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Augusztus óta 200 ezer diákigazolvány készült el  

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) adatai szerint a Oktatási igazolványok intézményi rendszerének augusztusi bevezetése óta 200 719 diákigazolvány készült el, a rendszer folyamatosan fogadja és kezeli a beérkező igényléseket.

NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban  

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságához tartozó fővárosi kerületek közül egyszerre négy kormányablakban nyílt NAV ügyfélszolgálat. 2018. január 2-ától a XI., a XII., a XIX., és a XX. kerületekben lehetőségük van az adózóknak adóügyeiket Budapest Főváros Kormányhivatalának kormányablakaiban is elintézni.

Lakossági tájékoztatás a reklámokról  

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény és a végrehajtására kiadott 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet jelentős változást hozott a településképi szabályok és azon belül a reklámok vonatkozásában is. A törvény rendelkezéseit végrehajtva Önkormányzatunk a reklámok és reklámhordozók elhelyezésének szabályairól szóló rendeletét októberben módosította.

Megváltoztak a kéményseprés szabályai  

A törvénymódosítás lényege, hogy az egylakásos épületek tulajdonosai az általuk használt tüzelő- fűtőberendezés fajtájától függően évente, vagy kétévente, továbbra is ingyenesen, a nekik megfelelő időpontban maguk igényelhetik a kéményseprőipari ellenőrzést - írja a

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Elismerés az intézményvezetőknek  

A Gazdagréti Közösségi Házban rendezték meg az ünnepek előtt a kerületi intézményvezetők karácsonyát. Ilyenkor hagyományosan jutalmat kapnak az önkormányzati fenntartású szociális intézmények, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat, az Újbudai Közterület-felügyelet és a kerületben működő közoktatási intézmények vezetői.

Kedvezményes karácsonyfa vásár  

December 19-én a kerület négy pontján tartott kedvezményes karácsonyfa vásárt Újbuda Önkormányzata. Kelenföld Városközpontban Simicskó István országgyűlési képviselő és Molnár László alpolgármester segédkezett a fenyők kiválasztásában.

Eseményekben gazdag év Újbudán  

Az Újbuda ünnepi számában 2017 fontosabb eredményeiből szemezgettünk – az egészségügyi és sportfejlesztésektől egészen egy világbajnoki ezüstéremig.

Karácsonyi bejgli az orvosoknak  

A Szent Imre Kórház munkatársait látogatta meg karácsonykor Simicskó István országgyűlési képviselő. A politikus bejglivel és narancslével teli csomagokkal érkezett, hogy köszönetet mondjon az egészségügyben dolgozóknak áldozatos munkájukért.

Különleges ajándékokat kaptak a Fraknó utcai idősek  
 

Pásztorjátékkal köszöntötték a Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza időseit az intézmény dolgozói december 21-én. A rendezvényre ellátogatott Hoffmann Tamás polgármester, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, valamint a Magyarországi Vietnámiak Egyesülete vezetői is.

Ünnepre hangolva  

Örs atya

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, és ez különösen igaz a karácsonyra, valamint az azt megelőző adventi időszakra. Van, aki vallásos áhítattal várja a szentestét, másnak inkább arról szól, hogy végre egy asztalhoz ülhet az egész család. Megint mások a jótékonykodás vagy éppen a testi-lelki feltöltődés lehetőségét látják az ünnepekben. Bármi legyen is az oka, mindenki várja az év végét, hogy legyen egy szusszanásnyi ideje átértékelni az elmúlt hónapok történéseit, mielőtt beköszönt az új esztendő. Lapunk karácsonyi különszámában összegyűjtöttük, ki mit tart fontosnak a karácsonyból, hogyan készül az ünnepre.

Közlekedés az ünnepek idején  

December 24-én 15-16 óra után az éjszakai járatokkal lehet utazni, továbbá közlekedik a repülőtéri 100E és 200E autóbusz is. Az ünnepnapokon a járatok munkaszüneti, illetve ünnepnapokon érvényes, a két ünnep között pedig az év végi menetrendjük szerint közlekednek. Szilveszteri változás, hogy valamennyi metróvonal utolsó szerelvénye hajnal 1-kor indul a végállomásról. December 22-én 20 órától január 2-án 8 óráig egész Budapesten díjmentes a parkolás.

Élelmiszert adományozott a tűzoltóság  

December 14-én a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága tartós élelmiszert adományozott a Mikulásgyár részére.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Karmesteri pálca, orgona, hit és család  

Másfél évtizedes szünet után 2017-ben ismét nemzetközi karmesterversenyt rendeztek hazánkban. A Magyar Televízió által közvetített Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen közönségdíjat nyert a huszonhét éves Dobszay Péter, a Szent Angyalok Plébánia orgonistája.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.