Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Külföldiek ismerkednek a 60+ programmal

Partnervárosi találkozót szervez Újbuda Önkormányzata. Az Európai Unió támogatásával létrejövő Aktív időskor a településen és az időskorúak kreativitása című program résztvevői az unió tagországaiból érkeznek.

Van érvényes költségvetése a fővárosnak

Elfogadta a budapesti önkormányzat idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A központi költségvetésbe beépítették a közösségi közlekedés év közben kapott támogatásait is, így a területre 24 milliárd forint állami támogatás jut.

Innovatív nap volt az ELTE-n

Innovatív nap volt az ELTE-n
Innovációs nap volt az ELTE Lágymányosi épületében szerdán. A szakmai és tudományos programokkal tűzdelt egész napos rendezvényen első kézből értesültek a résztvevők az innovatív ágazat aktuális hazai híreiről, és a következő uniós ciklus K+F támogatásairól. A nap vezető témái közé tartoztak a startup vállalkozások és azok lehetőségei.

Varázslóbált tartottak a kerületi cserkészek

Varázslóbált tartottak a kerületi cserkészek
Húsz éve minden évben megtartja nagyszabású télbúcsúztató eseményét, az Országos Cserkészbált a 25. számú Szent Imre Cserkészcsapat. A szentimrevárosi ifjúság idén varázslóbált rendezett, ahol minden program a Harry Potter regények világát idézte. Az eseményen a kerület polgármestere együttműködési megállapodást írt alá a Cserkészszövetséggel.

Nemzetközi találkozó volt a Szent Benedekben

Nemzetközi találkozó volt a Szent Benedekben
Comenius találkozó volt a Szent Benedek Iskolaközpontban. Hat európai és egy ázsiai ország diákjai és tanárai érkeztek Budapestre azzal a céllal, hogy - a Comenius program segítségével - magyarországi ismeretekkel is bővítsék nemzetközi tapasztalataikat. A Tempus Közalapítvány pályázata minden évben óriási lehetőséget ad a diákoknak azzal, hogy külföldre juttatja a diákokat.

Cáfolja az elbocsátásokat a BKV

Cáfolja az elbocsátásokat a BKV

Közleményben cáfolta a dolgozók elbocsátásával járó híreket a BKV. Mint arról hírt adtunk, a NOL.hu információja szerint a társaság költségvetéséből 6-7 milliárd forint hiányzik, ami a dolgozói létszám jelentős csökkentését eredményezheti idén.

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól
Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden. Újbuda Önkormányzata a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban emlékezett a diktatúrák áldozataira. Előttük hajtott fejet Orbán Viktor miniszterelnök is az 1945 és '56 között kivégzettek emlékművénél a XI. kerületben, Áder János köztársasági elnök pedig a Terror Házánál járt.

Kedd az emlékezés napja volt

Kedd az emlékezés napja volt

Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden. Az áldozatok előtt tisztelgett Orbán Viktor miniszterelnök az 1945 és '56 között kivégzettek emlékművénél a XI. kerületben. Áder János köztársasági elnök a Terror Házánál járt.

Átalakíthatja a lakásárakat a 4-es metró

Átalakíthatja a lakásárakat a 4-es metró
A metróépítés hírére megindultak a találgatások, vajon lesz-e, és ha igen, akkor mekkora hatása lesz az új vonalnak a Budapesti lakáspiacra. Erre kereste a választ a Napi.hu az Otthontérkép alapján. Történelmi vagy legalábbis városfejlesztési léptékkel mérve ugyanis már csak néhány pillanat, és elindulhat a 4-es metró Budapesten.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Budafokon

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Budafokon
A Kommunizmus áldozataira emlékezett a kerület a budafoki Városház téri emlékműnél. A rendezvényen Hoffmann Tamás polgármester, valamint Kövér László az országgyűlés elnöke is részt vett. A házelnök beszédében az áldozatok bátorságát és kitartását méltatta.

Zsebeseket fogtak a villamoson

Zsebeseket fogtak a villamoson

Sikeres akciósorozatot zárt a XI. kerületi rendőrség azzal, hogy nemrég 16 zsebtolvajt fülelt le a 4-es villamoson. A zsebesek főként alvó, szinte tehetetlen embereket fosztottak ki, a bűncselekményekről felvétel is készült. A kapitányság kéri a lakosságot, hogy minden hasonló esetben tegyenek bejelentést.

Kerületünk :

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön
Újabb Körzeti Megbízotti Irodát nyitott a rendőrség Újbudán. Ezúttal Kelenföldön, a Fejér Lipót utcában lesz állandó a rendőri jelenlét, szoros kapcsolatot fenntartva a helyi lakóközösséggel. A közösségi rendőrség gyakorlatát célként kitűző önkormányzat, valamint a kerületi rendőrkapitányság további irodák nyitását is tervezi, a következőt várhatóan Őrmezőn.

Megalakultak a választási bizottságok

Megalakultak a választókerületi választási bizottságok

Március 3-ig van lehetőségük az ajánlások begyűjtésére azoknak, akik egyéni jelöltként indulnának áprilisban a választásokon. A gyűjtés továbbra sem végezhető buszokon, iskolákban, közhivatalok rendészeti szerveinél, valamint kórházakban. Eközben mind a 106 választókerületben megalakultak a választási bizottságok, amelyek egyik fő feladata a szavazás törvényességének biztosítása.

Kultúra :

Te csak pipálj, Ladányi!

Te csak pipálj, Ladányi!
A Ladányi família boldogan él valahol a nagy magyar Alföldön. A családfőnek legfeljebb az okoz fejtörést, hogy mi legyen ebédre, és hogy merre lehet a pipája. De egyszer csak minden megváltozik: elveszítik vagyonuk jelentős részét. A Te csak pipálj, Ladányi! című regényt először a Nemzeti Színház egykoron elismert rendezője, Csathó Kálmán írta át színpadra, amellyel hatalmas sikert aratott. Most a Karinthy Színházban varázsolódott újjá a darab.
Kultúra :

Te csak pipálj, Ladányi!

Te csak pipálj, Ladányi!
A Ladányi família boldogan él valahol a nagy magyar Alföldön. A családfőnek legfeljebb az okoz fejtörést, hogy mi legyen ebédre, és hogy merre lehet a pipája. De egyszer csak minden megváltozik: elveszítik vagyonuk jelentős részét. A Te csak pipálj, Ladányi! című regényt először a Nemzeti Színház egykoron elismert rendezője, Csathó Kálmán írta át színpadra, amellyel hatalmas sikert aratott. Most a Karinthy Színházban varázsolódott újjá a darab.
Köznevelés :

Könyv készült a 100 éves Szent Imre Gimnáziumról

Kortörténeti dokumentumokkal és szubjektív visszaemlékezésekkel ismerteti egy könyv a Szent Imre Gimnázium történetét. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 100 éve című, most megjelent kötet bemutatójára a középiskola nagyszabású ünnepséggel készült.
Kultúra :

Együtt szavalt a nemzet

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen időpontban tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az ünnephez méltó módon idén nemzeti imádságunkkal indult útjára az Együtt Szaval a Nemzet program, melyen belül a világ magyar nyelvű általános is középiskoláinak tanulói együtt szavalhatták el a verset az internet segítségével.

Élen jár Újbuda a lakásátadásban

Élen jár Újbuda a lakáseladásban

Kedvezően alakul az új építésű ingatlanok átadása Budapesten. Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérkép elemzése szerint Újbudán adták át tavaly a legtöbb új építésű társasházat, ezek kínálati ára egyre gyakrabban haladja meg az 500 ezer forintot négyzetméterenként.

Tömegközlekedés újratöltve

A tervek szerint 2014 tavaszán megindul a forgalom a 4-es metró vonalán a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között. Az új metróvonal jelentősen érinti a felszíni tömegközlekedési hálózatot és menetrendeket, a tervezett változásokról a BKK összefoglalta tájékoztatását, bővebb információval a társaság honlapja szolgál, amelyen a lakosság is észrevételeket tehet. A változásokat a BKK saját hatáskörben intézi, a társadalmi vitát a szervezet koordinálja.

A szilveszter rémálom a háziállatok számára

Az óévbúcsúztató ünnepléssel együttjáró robbantásokról sokan szívesen lemondanánk, különösen akkor, ha tudjuk, házi kedvenceink számára kifejezetten gyötrő élmény. Az erős hanghatással járó petárdák és tűzijátékok miatt sok kutya, macska szalad világgá ijedtében, néhányuk sohasem kerül elő. A Fehérkereszt Állatvédő Liga a probléma hátteréről és megoldási lehetőségeiről számolt be.

Újbuda veled épül! - Újbuda tájékoztató 2013.

Újbuda tájékoztató 2013

Újbuda veled épül! - Újbuda tájékoztató 2013. címmel elkészült az önkormányzat összefoglalója az eddig elvégzett munkáról, valamint azokról a fejlesztésekről, amelyek kivitelezése jelenleg is folyamatban van.

Konferencia a környezeti nevelésről

Pedagógusokat és zöldszervezeteket hívtak meg a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület 20 éves jubileuma alkalmából rendezett országos konferenciára. A TIT Stúdióban helyet kapó szakmai találkozón olyan izgalmas kérdésekre keresték a választ, minthogy fenntartható-e a fenntartható fejlődés?

Oldalak