Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hoffmann Tamás

Együtt a köztisztaságért

Magyarországon 2011-ben rendezték meg első alkalommal a TeSzedd! hulladékgyűjtési akciót, amely mára a legtöbb embert megmozgató önkéntes mozgalommá vált. Március 18-ától 24-éig a XI. kerületben is sokan vállalkoztak arra, hogy megtisztítsák környezetüket.

Rákóczira emlékeztek a Gazdagréten

Több éves hagyomány Újbudán, hogy a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola udvarán, a Rákóczi Szabadságharc emlékműnél emlékeznek a fejedelemre és a kuruc hősökre. A Rákóczi Emlékév idén különleges aktualitást is adott az eseménynek. Az ünnepségen részt vett Molnár László alpolgármester és Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet vezetője is, az esemény fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester volt. A rendezvényen díjazták a Rákóczi pályázat legeredményesebb újbudai diákjait és felkészítő tanáraikat.

Külföldi diákok Újbudán

Egy hétig élvezik a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola vendégszeretetét az Erasmus+ KA2 program keretében Újbudára érkező külföldi diákok és tanáraik. A delegációt Hoffmann Tamás polgármester fogadta az önkormányzat tanácstermében.

Albertfalváról az ókortól napjainkig

Fejezetek Albertfalva történetéből címmel rendeztek egész napos konferenciát az Albertfalvi Közösségi Házban a település alapításának kétszázadik évfordulója alkalmából. A tanácskozáson Hoffmann Tamás polgármester és Habsburg Mihály főherceg, valamint önkormányzati képviselők és lokálpatrióták is megjelentek.

 

Újbudai elismerések a nemzeti ünnepen

A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskolában rendezték meg idén az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett kerületi ünnepséget. Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő átadta a Pro Urbe Újbuda és Pro Communitate Újbuda kitüntetéseket, az Újbuda kiváló edzője és Újbuda kiváló sportolója elismerő címeket, továbbá a polgármesteri dicséreteket és a Zöld Óvoda díjakat.

 

Újbuda negyedik sóbarlangja a Mesevár bölcsődében

A Zólyomi úti Mesevár bölcsődében Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István országgyűlési képviselő és Unger Katalin, az Újbudai Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője adta át a legújabb kerületi bölcsődei sóbarlangot, amelyet fény- és hangterápiás eszközökkel is felszereltek. Ez már a negyedik olyan sóbarlang Újbudán, amelyet az önkormányzat azzal a céllal hozott létre, hogy a gyermekek egészségi állapotát, közérzetét javítsa.

Átadták a Gazdagréti Védőnői Szolgálatot

Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője átadta a védőnői szolgálat új épületét Gazdagréten. A teljes mértékben önkormányzati finanszírozásban, több mint 150 millió forintból megvalósult beruházással 1600 család jut védőnői ellátáshoz lakóhelyéhez közel, 21. századi körülmények között.

A templom névadójára emlékeztek Kelenföldön

A Boldog Meszlényi Zoltán templomban, a vértanú halálának évfordulóján tartotta liturgikus emléknapot március 4-én. A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta. Az eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is.

Köszönet a nőknek

Régi hagyomány Újbudán, hogy a nemzetközi nőnapon a kerület vezetői virággal kedveskednek az itt élő szépkorú hölgyeknek.

Templomok, tornyok, terek Újbudán

Jubileumi kiállítással ünnepli fennállását az idén tízéves 60+ Fotókör. A tárlatot Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg az Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központban március 5-én.

Ajándékot kaptak a bölcsisek

Kültéri és beltéri játékokkal, sporteszközökkel és új takarókkal gazdagodott a Mesevár bölcsőde. Az önkormányzat által biztosított ajándékokat a kerület vezetői adták át az intézménynek. A látogatás során a szociális ellátórendszer működése és a bővítési lehetőségek is szóba kerültek.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Az ezredforduló óta február 25-én, Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkára 1947-es letartóztatásának napján van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Újbuda vezetői a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ), a Magyar Politikai Elítéltek Közössége (PEK) és más ‘56-os szervezetek XI. kerületi tagjainak részvételével emlékeztek az elnyomó rendszer áldozataira.

Köszönet az ápolóknak

A magyar ápolók napja alkalmából köszöntötte a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház egészségügyi szakdolgozóit Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő. A látogatás során az egészségügyben dolgozók bérfejlesztési programja is szóba került.

Oldalak