Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A budai életérzésről szólt a Hadik irodalmi estje

Újbuda   |   2014, október 13 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Márai Sándor: Budán lakni világnézet című új kiadású kötetét mutatták be a Hadik Irodalmi Szalon októberi estjén. A meghívott művészek a könyvcímben szereplő gondolatnak állítottak emléket, budai, újbudai élményeikről, kulturális kötődéseikről vallottak vetítés, felolvasás és zongoraszó mellett.

Juhász Ferenc költő lánya 2010-ben, szinte a Hadik Kávéház megnyitásával egy időben indította a Hadik Kávéházban havonta jelentkező irodalmi szalont, amelyben időről időre a művészeti élet kiválóságaival beszélget. Juhász Anna azért kezdte el kultúrmissziós programját, hogy újra felfedeztesse az irodalmat.

- Anno ebben a kávéházban hihetetlenül pezsgő szellemi, irodalmi élet folyt, olyan írók jártak ide, mint Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes vagy Déry Tibor. Karinthy még a postáját is a Hadikba kérette, annyi időt töltött itt – mesélt a régmúlt értékeiről a szervező-műsorvezető, aki arra törekszik, hogy ezeket átmentsék a XXI. századba. A szalon küldetése ránevelni a fiatalokat az olvasásra, arra, hogy az életük része legyen az irodalom. A mostani Hadik Szalonban is különböző művészeti ágak képviselői jelentek meg.

Márai Sándor kötetéből Bezerédi Zoltán színművész olvasott részleteket, Csillagh Katalin zongoraművész a műhöz kapcsolódó kedvenc darabjait játszotta el, Karinthy Márton író, rendező, a Karinthy Színház igazgatója pedig a Karinthy család életéről és a kávéházi mindennapokról mesélt.

Az irodalom az egyik legmagányosabb művészeti ág, hiszen alkotása és befogadása pillanatában általában egyedül vagyunk – vallja Juhász Anna. - Ahhoz, hogy ezt mégis közösségivé tegyük, meg kell mutatnunk a művészetek összekapcsolhatóságát. Elsőre sokan nem tudják, hogy kerülnek egy asztalhoz a meghívottak, de a beszélgetés során mindig egyértelmű lesz, hogy mi köti össze a művészeket és művészetüket - mondta a műsorvezető.

T.D. - ÚjbudaTV