Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 23. vasárnap, Béla

A figyelem középpontjában a hulladékcsökkentés

Újbuda   |   2016, november 18 - 10:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

November 19-én indul az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Az önkéntes akcióhoz bárki csatlakozhat.

Ötödik alkalommal csatlakozhatnak magyar önkéntesek az Európán átívelő nemzetközi kezdeményezéshez az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. A program egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) látja el a nemzeti koordinátori feladatot.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Nyitott házak hétvégéje a Duna mentén  

A rakpart a témája a Budapest100 nyitott házak idei rendezvénynek, amelyen Duna parti épületeket lehet megtekinteni a Rákóczi hídtól az Árpád hídig húzódó csaknem 10 folyamkilométeren. A programot április 22-23-án rendezik, “sétálva, villamossal, vagy bringával igazi kaland mindkét partot végigjárni és közben a házakba is benézni”- állítják a szervezők.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.