Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A fővárosban megdőlt egy napi melegrekord

Újbuda   |   2017, augusztus 2 - 14:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

A hajnali fővárosi melegrekord megdőlt szerdán - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. A szokásosnál mintegy 10-15 százalékkal több riasztást kapnak a mentők a hőség alatt.

A szokásosnál mintegy 10-15 százalékkal több riasztást kapnak a mentők a hőség alatt - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál elmondta, hogy a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. Kiemelte: ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen fektetik le a segítségre szorulót, mivel így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.
A hőség elleni védekezésben oda kell figyelni (kiemelten a gyermekek, idősek, betegek esetében) a megfelelő folyadékpótlásra, ajánlott a könnyű, szellős ruházat, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt - fejtette ki Győrfi Pál.
A nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse.
Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint a következő napokban tovább fokozódik a kánikula, a legforróbb időszak péntektől vasárnapig tarthat. A hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 39, 40 Celsius-fokot, sőt egy-egy helyen a 41 fok sem kizárt.

Mostanáig ezen a napon a minimum hőmérséklet fővárosi rekordja 24 Celsius-fok volt, amelyet 1948-ban mértek a Gellérthegyen. Szerda hajnalban ennél is melegebb volt a hajnal a János-hegy völgyi részén, ahol csak 24,3 fokig hűlt le a levegő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint a következő napokban tovább fokozódik a kánikula, a legforróbb időszak péntektől vasárnapig tarthat. A hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 39, 40 Celsius-fokot, sőt egy-egy helyen a 41 fok sem kizárt.
Korábban azt írták, mivel a napokban a maximumrekordok 40 fok körül (a fővárosiak 37-39 fok között) vannak, a hőmérséklet (főként a hétvégén) megközelítheti, akár meg is döntheti a napi rekordértékeket. Emellett a belvárosi területeken és a magasabban fekvő helyeken a legmagasabb minimumok rekordjai is veszélyben lehetnek - tették hozzá.

MTI