Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

A köznevelési intézmény igazgatóinak is befejeződött tanév

Újbuda   |   2016, június 27 - 11:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az elmúlt év fáradtságos munkája után, a pedagógusok, kisgyermeknevelők számára is elkezdődött a nyári szünet. Az intézményvezetők évértékelésén Hoffmann Tamás polgármester ezúttal is köszönetet mondott a tanárok és igazgatók egész éves tevékenységéért.

A napokban befejeződött tanévben az előzőekhez képest több munkájuk akadt a köznevelési intézmények vezetőinek – derült ki a tiszteletükre rendezett évértékelőn. Simicskó István, honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője ezért köszönetét fejezte ki a szakembereknek, miközben munkájukat is méltatta. Szerinte a pedagógusok és nevelők rendkívül fontos feladatot látnak el, ők felelősek a felnövekvő generációk tanításáért, a társadalom számára legfontosabb értékek elsajátíttatásáért.

Hoffmann Tamás polgármester szintén a vezetők áldozatos munkáját méltatta. Kiemelte az elmúlt évek környezettudatos nevelése érdekében tett tevékenységet, és hogy míg korábban az általános és középiskolában jelent meg ez a nevelési forma, a szakemberek idén az óvodákban is meghonosították a környezettudatos nevelést.

- Az igazgatókat nem csak a gyakorlati feladatok ellátása állította kihívások elé, az óvodák összevonásához ugyanis a jogi hátteret is elő kellett készíteni – mondta Győrffyné Molnár Ilona, az önkormányzat humánszolgálati igazgatóságának vezetője. Hozzátette: az egyik intézmény az „Év bölcsődéje” címet is megkapta.

Az évértékelők után Hoffmann Tamás és Simicskó István köszöntötte Bernát Zsuzsát, a Köbölkúti Ádám Jenő Általános Iskola június végétől nyugdíjba vonuló igazgatóját.

T. K.