Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A mi kis városunk - színdarab a való életről

Újbuda   |   2017, szeptember 28 - 11:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Karinthy Márton másodszor is megrendezte Thornton Wilder Pulitzer-díjas színdarabját, A mi kis városunkat. A premier negyvennégy év elteltével szeptember 29-én volt, a darab októberben több alkalommal is látható a Karinthy Színházban.

A város, ahol a történet játszódik, akár Budapest is lehetne, a főszereplők pedig teljesen átlagos életet élnek, vágyaik is hétköznapiak. A darab főszereplője hivatását tekintve rendező, aki elmeséli a történetet, narrál, és fényképeken is megörökíti a szereplők fontos pillanatait az előadás során. Később, a harmadik felvonásban visszarepíti az egyik halott szereplőt a múltba, érzékeltetve, hogy a rendező olyan, akár a teremtő. A főszereplőt alakító Lengyel Ferenc elmondta: a darab legfőbb mondanivalója, hogy a legfontosabb dolgok apróságoknak tűnhetnek, pedig ezek az emlékek, érzések az igazán lényegesek az életben. A színész 25 évvel ezelőtt játszott először a Karinthy Színházban, Thornton Wilder Pulitzer-díjas színdarabján kívül a Péter című darabban is láthattuk.

A darab rendezője, Karinthy Márton szerint az előadás üzenete, hogy az élet túl rövid, ezért oda kell figyelni egymásra, „nem vesztegethetjük el éveinket”. Állítása szerint, amikor 44 évvel ezelőtt Békéscsabán rendezte meg a darabot, az bár jól sikerült, úgy érzi, mégsem volt hozzá elég érett. Most a legnagyobb kihívást számára az jelentette, hogy megteremtse az egyensúlyt a komédia és a dráma, valamint a játék és valóság között.

H. S.