Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A művészetek és mesterségek ünnepét tartották Albertfalván

Újbuda   |   2016, június 20 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Harmadik alakalommal rendezték meg az Albertfalvi Mustrát a Gyékényes utcában június 11-én. Az Albertfalvi Közösségi Ház (AKH) előtti színpadon váltották egymást a művészeti produkciók, miközben kézművesek tanítgatták mesterségükre a gyerekeket. Az eseményt Farkas Krisztina, Albertfalva önkormányzati képviselője nyitotta meg.

Jelképes kulcsátadással nyílt ki egy napra az Albertfalvi Közösségi Ház kapuja. Az Albertfalvi Mustra eredetileg Albertfalvi Művészetek és Mesterségek Mustrája címen futott. A névváltás ellenére a program most is megfelel az eredeti koncepciónak, azaz seregszemle szerűen mutatja be a közösségi házban és a környék iskoláiban működő művészeti csoportokat, azok elmúlt éves tevékenységét. Az érdeklődők színes szabadtéri program keretében nézhették meg az év közben csak versenyek alkalmával látható művészeti csoportokat a Gyékényes utcában felállított színpadon.

Albertfalva már önálló községként is híres volt iparáról, a környéken sok asztalos és bútorkészítő dolgozott. Ez adta a szervezőknek az ötletet, hogy felvonultassák a különféle mesterségeket. A legkisebbek kipróbálhatták a korongozást, a papírmerítést, a hímzést, a mézeskalács díszítést, valamint a sámli készítést is. Lehetett kóstolni házi termékeket, tehént- és kecsketejből készített sajtokat (répavirágokkal és zöldfűszerekkel díszített bazsalikomos-sáfrányos, kapros-fokhagymás, kakukkfüves-olivabogyós valamint lilahagymás-diós, és snidlinges sajtokat). Az enyhén laktózérzékenyeknek kecskesajtot, valamint tejsavóból készült ordát (ez az olasz ricotta magyar megfelelője) ajánlott alacsony tejfehérje és tejcukor tartalma miatt Dénesné Bálint Krisztina sajtkészítő.

A mustra szlogenje szerint „egy nap három hangulat”, ezért a visszatérőket, minden napszakban más-más hangulat várta. Délelőtt a gyerekeké volt a főszerep, az albertfalvi iskolások és a közösségi ház gyermekcsoportjai tartottak élőzenés néptánc, akrobatikus torna és jazzbalett bemutatókat, vásári hangulatról pedig a Holdfű Színház bábelőadása gondoskodott. Délután a népzenétől kezdve a jazzen, a musicalen át az operáig minden műfaj helyet kapott, a napot a Cseles Csávók 50-es 60-as évek slágereit felvonultató utcabálja zárta.

- Örülök, hogy hozzájárulhattam a programok színesítéséhez - mondta Farkas Krisztina önkormányzati képviselő, akinek meghívására több kézműves érkezett a Mustrára. Segítségével levetítették a körzetében, a Kisköre utcában élő Törcsi Levente Albertfalván játszódó kisjátékfilmjét is. A rendezvényre helytörténeti sátrak is kitelepültek, a Kána Alapítvány pedig történelmi játékokkal készült. A legügyesebb gyerekek a szponzorok által felajánlott ajándékot kaptak helyes megfejtéseikért.

H. L.