Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 20. vasárnap, István Az államalapítás ünnepe

A rendőrség felfüggesztette a Speedmarathont

Újbuda   |   2017, április 19 - 11:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az időjárási körülményekre hivatkozva a rendőrség felfüggesztette a szerdára hirdetett 24 órás országos közlekedési akcióját. A sebességellenőrzéssel próbálták volna kiszűrni a gyorshajtókat szerda reggel 6 és csütörtök reggel 6 óra között.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezésére meghirdetett, 2017. április 19-én 6 órától kezdődött sebességellenőrzést - Speedmarathont - az időjárási körülményekre tekintettel a rendőrség felfüggeszti.
Az akciót egy későbbi időpontban tartják meg. Kérik a közlekedőket, hogy az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, különösen azok vezessenek óvatosan, akik már nyári gumival közlekednek.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezésére indult kampány célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az ellenőrzés ideje alatt valamennyi úgynevezett komplex közlekedési ellenőrzési pontot - vagyis mindegyik fix telepítésű és mobil modern traffipaxot - használták volna. A változtatható elhelyezésű műszerek számára több ellenőrzési helyet is kijelöltek. A tavaly áprilisi hasonló akció keretében 857 helyszínen ellenőrizték a járművek sebességét, és 3741 gyorshajtót bírságoltak meg.

 

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Idén légi és vízi parádé zárja a tisztavatást  

A nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.