Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A tanévvel együtt az A38 is újra beindul

Újbuda   |   2016, szeptember 2 - 13:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Már nem csak tévében, hanem hivatalos youtube csatornákon is elérhetőek az A38-on készült koncertfelvételek - derült ki a Petőfi-híd újbudai lábánál kikötött kulturális- és buliközpont szezonnyitó sajtótájékoztatóján.

Az A38 vitán felül Budapest egyik kulturális nevezetessége, amit nem csak azon lehet lemérni, hogy saját koncertjeik látogatottsága milyen, és hogy mennyire neves előadókat tudnak idecsábítani, hanem hogy például a Sziget fesztiválon lassan 10 éve működő sátruk idén is szinte mindig teltházas volt. Eredményeikre büszkék, mint ahogy arra is, hogy nevük jól cseng az európai zeneiparban. Részese például a klub egy Live Europe nevű kezdeményezésnek, melynek lényege, hogy hazájukban már ismert, népszerű, tehát bizonyított zenekarokat ismertessen meg más országokkal is. Ilyen volt a holland Kensington, melynek első budapesti koncertjén még alig 200-an jöttek össze, ám a zenéjüknek így is híre kelt, és mostanra már ki nőtték a hajó 650 fős termét.

Az őszre is változatos koncert-kínálattal készül az állóhajó. Az idén 12. alkalommal Újbuda Önkormányzatának támogatásával megrendezett Újbuda Jazz Fesztiválnak is helyet adnak, karöltve a MU Színházzal. A program az elmúlt évtizedben Európa egyik legjelentősebb improvizációs jazz eseményévé nőtte ki magát, ennek megfelelően idén is komoly a felhozatal. (A programsor itt és itt érhető el.)

Az A38 részt vesz az októberi CAFe kortárs művészeti fesztiválon, és olyan fellépőket fogadnak, mint a svéd Wintergatan. Martin Molin új zenekara az elektronikus zenét ötvözi skandináv népzenével és teljesen elképesztő hangszertalálmányokkal – az egy évig készült Marble Machine például golyók segítségével muzsikál (állítólag már tovább tud rajta zenélni a csapat, mint ameddig a golyók összeszedése tart).

Figyelemmel az A38 hajó és a Petőfi tévé kapcsolatára, szeptember 1-ével elérhetőek az A38 saját youtube csatornái. A webes videómegosztó felületre saját, 2004 óta épülő koncertfilm-archívumukból töltenek fel videókat, melynek jogi és technikai hátteréhez a Google budapesti oktatóközpontjából igazoltak szakértőt. Itt később élő bejelentkezések, sőt szerkesztett műsorok is elképzelhetők, de addig még számos, elsősorban jogi kérdést kell tisztázni a fellépő zenekarokkal.

B. Gy.